Miniszter: októberben megérkezhetnek az osztrák katonák a magyar-szerb határra

Akár októberben megérkezhetnek az osztrák katonák a magyar-szerb határra - mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában vasárnap.

Jelezte, hogy a tárca elképzelései szerint több mint húsz katona érkezne Ausztriából, az erről szóló államközi megegyezés szerinte augusztus végén várható.

bundesheer-verfuegt-ueber-16000-07-bundesheer20100917120455-d0000E01548d38385538d

Arról is beszélt, hogy Magyarországgal jelenleg is folynak tárgyalások a menekültek visszafogadásáról.

Doskozil a hét közepén arról adott tájékoztatást, hogy az osztrák katonák feladata az illegális bevándorlók és az embercsempészek megállításának segítése lesz, a szolgálatot teljesítők humanitárius és logisztikai feladatokat is kapnak.

Július közepén Ausztria abban állapodott meg Magyarországgal, hogy húsz rendőrt küld a magyar-szerb határszakaszhoz, így támogatva a magyarországi határvédelmet. A rendőrök e hét elején megkezdték a munkát, amely nekik augusztus 31-ig tart majd, ezt követően érkezik a váltás.

Doskozil a vasárnap megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetettség miatt bővítik az osztrák hadsereg különleges, terrorellenes alakulatainak létszámát.

A miniszter szerint egyelőre nem látható, hogy az osztrák katonaságnak a menekültügyi válságban nyújtott támogató műveleti tevékenysége meddig tart. Indoklása szerint ugyanis nem tudható, hogy a törökországi állapotok merre változnak, a földközi-tengeri menekültútvonal helyzete hogyan alakul, és a magyar-szerb határ biztosítása miképpen működik majd.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fent tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén teljesített szolgálatukkal segítették a rendőrség munkáját. Elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de a határ felügyeletében is részt vettek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com