Miniszteri tárcát követel a következő kormányban a radikális jobboldali Zsidó Hatalom párt

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) párt miniszteri tárcát, a kneszet alkotmányozó bizottságának elnöki székét, valamint tagságot követel a bírókat kinevező bizottságban, miután vezetőjét, Michael Ben-Arit arabok elleni rasszista megnyilvánulásai miatt a legfelsőbb bíróság eltiltotta az indulástól az április 9-ei parlamenti választásokon - jelentette a közszolgálati rádió hétfő reggel.Igényeiket a velük közös listán induló másik két jobboldali párt, a Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) és a Nemzeti Egység (Haihud Haleumi) párt felé, valamint a pártszövetséget összehozó Benjámin Netanjahu miniszterelnök felé jelentették be.

    
A miniszteri tárcát Baruch Marzelnek szánják. Itamar Ben Gvir, a szintén arabellenes, s a telepeseket támogató nézeteiről ismert ügyvéd kapná a kneszet alkotmányozó bizottságának elnöki székét, valamint a részvételt a bírók kinevezésében, ha ismét Benjámin Netanjahu alakít kormányt. A párt képviselői szerint ha nem teljesítik követeléseiket, akkor mintegy százezer emberből álló szavazótáboruk otthon maradással fog tüntetni a voksoláson április 9-én, mert csalódottak a legfelsőbb bíróság vasárnapi, a párt vezetőjét az indulásból kizáró döntése miatt.
    

Izrael alaptörvénye szerint három okból lehet kizárni valakit az indulásból a pártok listáján, ezek egyike a rasszizmusra való felbujtás, amivel Ben-Arit vádolták. Aviháj Mandelblitt főügyész számos példát hozott fel, melyek szerinte igazolták a súlyos és extrém rasszizmus vádját, és arra szólította fel a legfelsőbb bíróságot, hogy tiltsák el a szélsőséges politikust a törvényhozásba jutás lehetőségétől.
    

Ben Ari a bíróság előtt azt hangoztatta, hogy nem rasszista,  a tőle származó idézeteket pedig kiragadták eredeti szövegkörnyezetükből, és csak azért tűnnek szélsőségesen kirekesztőnek és arabellenesnek. Múlt héten a kneszet választási bizottságának vitáján Aner Helman ügyész azzal érvelt Ben-Ari kizárása mellett, hogy az évek során rögzített beszédeiben nem tett különbséget az arab lakosság és az állam ellenségei között, megnyilvánulásai szerint az arabok arctalanok, mind árulók, ötödik hadoszlopnak és gyilkos nemzetnek nevezte őket.
    

A kneszet képviselőkből álló választási bizottsága a múlt héten mégis megengedte volna, hogy Ben-Ari induljon, és ezzel szembement Aviháj Mandelblitt államügyész jogi szakvéleményével, amelyet a bizottsághoz nyújtott be még döntésük előtt. A szakvéleményben foglaltak megegyeztek a legfelsőbb bíróság vasárnapi határozatával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com