MOGYE-ügy - Vizsgálatot indított a román diszkriminációellenes hatóság a magyar orvosképzés ügyében

A felek meghallgatásával kezdődött hétfőn a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vizsgálata a magyar tannyelvű orvosképzés ügyében: a panaszosok azt kifogásolták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló magyar hallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.

orvosok1"A zajt csapok, tehát létezem című szappanopera újabb részének voltam ma a tanúja. Az egyik oldalon az egyetem áll, a másikon olyanok, akiknek semmi közük az egyetemhez, de szeretnék felhívni magukra a figyelmet" - mondta az MTI-nek Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora a meghallgatás után.
A diszkriminációellenes hatóságnál a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) tett panaszt, amelyhez múlt héten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is csatlakozott.

A bukaresti székhelyű hatóság elé beidézett rektor kifejtette: Marosvásárhelyen létezik és továbbra is létezni fog magyar tannyelvű orvosképzés, a román tannyelvű gyakorlatok pedig azért szükségesek, hogy a magyar hallgatók is megtanulják a szakterminológiát az állam hivatalos nyelvén.
Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje rámutatott: nem igaz, hogy a magyar tagozat előadásain nem tanítanák a román szakterminológiát. Szerinte a MOGYE román többségű szenátusa a magyar orvosképzés elsorvasztása érdekében gátolja a magyar gyakorlati oktatás újraindítását és a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását, amit egyébként az oktatási törvény is előír.

"Ha nincs magyar gyakorlat, akkor nincs elegendő magyar tanársegéd, és nem lesz elegendő professzor sem" - magyarázta az MTI-nek az ügyvéd. Hozzátette: mind a politikai, mind a jogi eszközök hatástalannak bizonyultak a MOGYE-ügyben. Az ügyvéd azt reméli, a CNCD legalább erkölcsi téren igazságot szolgáltat és kimondja: diszkrimináció megtiltani a magyar orvostanhallgatóknak, hogy anyanyelvükön szóljanak a magyar betegekhez.

Múlt héten az RMDSZ is panaszt emelt a MOGYE és a - romániai egyetemeket akkreditáló - Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) ellen, amiért előírták az orvostanhallgatóknak, hogy a páciensekkel románul kommunikáljanak.
Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta: az ARACIS egy európai uniós irányelvre hivatkozott, amely szerint a befogadó ország nyelvét kell ismerni, ha valaki egy szakmát akar gyakorolni valamely uniós tagállamban. A hatóság vezetője úgy vélekedett: a CNCD augusztus második felében hozza meg döntését a magyar orvosképzéssel kapcsolatos panaszok ügyében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com