Mol-INA-ügy - Egyelőre nem döntött a felügyelőbizottság a finomítókról

Az INA felügyelőbizottságának legutóbbi ülésén nem született döntés a finomítók jövőjéről - közölte pénteken a horvát média.

mol-inaA testület több mint hétórás csütörtöki ülésén úgy határozott, mielőtt döntenének a sziszeki (Sisak) finomító jövőjéről, ki kell dolgozni a vállalat fejlesztési stratégiáját, ezen belül is az olajfinomító üzleti fejlesztésének stratégiáját.

A felügyelőbizottság a finomítók bezárásáról nem dönthet, ebben az INA igazgatósága illetékes.
A horvát sajtó szerint Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. feldolgozás-kereskedelem üzletágának ügyvezető igazgatójának korábbi tájékoztatásából világossá vált, hogy a Mol az INA finomítóit is a Mol-csoport egységes térségbeli műveleteinek keretében képzeli el, és megpróbál alkalmazkodni ahhoz, hogy Európában a finomítók többletkapacitása van.

A Reuters hírügynökségnek a kelet-európai befektetések konferencián Horváth ferenc úgy nyilatkozott, hogy a Mol az olasz Mantovában lévő finomítóját már átalakította logisztikai központtá, az INA-nak pedig a két veszteségesen működő finomítója közül csak az egyikben, a fiumeiben kellene konszolidálnia kapacitásait. Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy az INA finomítói valószínűleg a legkisebbek és legkevésbé versenyképesek Európában, a fiumei finomítónak pedig sokkal nagyobb esélye van versenyképessé válni a sziszekinél.

A horvát lapok szerint az új fejlesztési terveket a vállalat igazgatóságának, illetve az ügyvezető igazgatóknak kell kidolgozniuk. Ezzel sikerült ugyan egy kis időt nyerni a sziszeki finomító sorsáról hozandó döntésnek, de nem valószínű, hogy a magyar Mol eláll attól a tervétől, hogy bezárja - írják az újságok.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com