Morawiecki az orosz oligarchák vagyona befagyasztását kéri Svájctól

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz oligarchák  vagyona befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki erről  az Ignazio Cassis svájci elnökkel folytatott varsói megbeszélését követően számolt be hétfőn.Az Ignazio Cassisszal közös sajtóértekezleten Morawiecki elmondta: a tárgyalás során elítélték az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnöket, és megbeszélték, hogyan vehetne részt Svájc - amely nem az Európai Unió tagja - "az emberi jogokat eltipró, brutális katonai erővel szembesülő kollektív cselekvésben".
    

Ebben az összefüggésben elsősorban különféle szankciós mechanizmusokat vitattak meg, amelyek az Európai Tanács e heti brüsszeli értekezletén is napirendre kerülnek - számolt be Morawiecki. "Megfelelő módon" kell hozzáállni az orosz oligarchák Svájcban elhelyezett vagyonához, "vagyis be kell fagyasztani, el kell kobozni őket" - szorgalmazta, hozzátéve: azt kérte a svájci elnöktől, hogy országa "nagyon határozottan" kezelje az ügyet.
    

Újságírói kérdésre Morawiecki elmondta: a brüsszeli csúcstalálkozón az lesz a fő lengyel követelmény, hogy az egész Európai Unió "minél gyorsabban" mondjon le az orosz kőolajról, amely  Moszkva fő bevételeit adja. "Fontos a földgáz és a szén is, de a költségvetési bevételek szempontjából, amelyeket majd a háborúra szánnak, mégis kevésbé lényegesek" - jegyezte meg.
    

Morawiecki megköszönte, hogy Cassis készséget nyilvánított a Moszkvával szembeni újabb szankciócsomagokat illetően, valamint azt, hogy Svájc kész humanitárius segítséget nyújtani az ukrajnai menekülteknek, és részt vállalni az Ukrajna háború utáni felépítését célzó tervben is.  A svájci elnök megerősítette: országa teljeskörűen csatlakozott a Moszkvával szembeni uniós szankciókhoz, beleértve a legutóbbi, negyedik csomagot is. Hozzáfűzte: semleges államként Svájc nem nyújthat katonai segítséget Ukrajnának, és fegyvert sem szállíthat neki.
    

Svájc eddig mintegy 10 ezer ukrajnai menekültet fogadott be - közölte Cassis, és megerősítette: a svájci kormány a múlt héten újabb, 80 millió svájci frank értékű kölcsönt hagyott jóvá a humanitárius segítségnyújtásra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com