Morawiecki: Lengyelország folytatni fogja az igazságügyi reformot

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel bírósági rendszer továbbra is reformra szorul, Lengyelország folytatni fogja az átalakításokat - jelentette ki Mateusz Morawiecki kormányfő szerdán, az Európai Bíróságnak a lengyel bírák nyugdíjazásáról szóló keddi, elmarasztaló döntésére reagálva.Az Európai Bíróság szerint nem állnak összhangban a közösségi joggal a lengyel bírák nyugdíjazására vonatkozó, 2017-ben elfogadott, tavaly áprilisban módosított szabályok. Morawiecki - akárcsak kedden a lengyel külügyi tárca - azt hangsúlyozta, hogy az uniós ítélet egy meghaladott állapotra vonatkozik, a vitatott lengyel törvényen már tavaly módosítottak.

    
"Alaposan elemezni fogjuk a bírósági döntést, valamint ennek lehetséges következményeit" - közölte a miniszterelnök. Aláhúzta: a lengyel bírósági rendszer továbbá is "nagyon alapos reformra" szorul. Ezzel azokra a változásokra utalhatott, amelyekkel hatékonyabbá tennék a lengyel igazságügyet, például lerövidítenék az akár évekig húzódó bírósági eljárásokat, és kiküszöbölnék az ítéletek végrehajtásának hiányosságait.
    

Elmondta: Lengyelország úgy fogja folytatni a bírósági reformot, "hogy érthető legyen az uniós partnerek számára", de mindenekelőtt úgy, hogy a lengyel bíróságok "végre hatékonyan működjenek, hiszen az állampolgárok nagyon várnak erre". Az Európai Bíróság által kifogásolt, 2018. évi módosítás előtt érvényes lengyel jogszabály a nők esetében 60, a férfiaknál pedig 65 évre szállította le a korábban egységesen 67 éves nyugdíjkorhatárt a rendes bíróságok bírái, az ügyészek és a legfelsőbb bíróság tagjai körében.
    

A törvény tavalyi módosítása alapján visszatérhettek munkahelyükre többek között a legfelsőbb bíróságnak a korábban nyugalmazott tagjai. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év, és hosszabbítás egyáltalán nem lehetséges. A 2017-es jogszabály miatt az Európai Bíróságnál keresetet benyújtó Európai Bizottság (EB) szerint az nem jelent megoldást az általa felvetett valamennyi problémára, hogy tavaly módosították a vitatott törvényt. A keddi ítélet után az EB ellenőrizheti az Európai Bíróság döntésének lengyelországi végrehajtását.
    

Az EB az utóbbi években több intézkedést hozott a lengyel igazságügyi reform miatt, a kedden lezárult kötelezettségszegési eljáráson kívül elindította egyebek között az uniós alaptörvény 7. cikke szerinti jogállamisági eljárást is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com