Morawiecki: Varsó elemzi az Európai Bíróság döntését a lengyel legfelsőbb bírósági törvény felfüggesztéséről

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A varsói kormány elemzi az Európai Bíróság döntését, miszerint fel kellene függeszteni a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvénynek a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírásait - közölte pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.A brüsszeli csúcstalálkozókon tartózkodó Morawiecki a lengyel médiának nyilatkozva arra reagált, hogy az onet.pl német tulajdonú lengyelországi hírportál és több lengyelországi civil szervezet honlapján pénteken, a lengyel helyhatósági választásokat megelőző kampány zárónapján ismertették a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék által hozott döntést.

    
A hivatalosan csak később közzétett dokumentumban az Európai Bíróság elrendeli, hogy függesszék fel a 65 éves korhatárt elért lengyel legfelsőbb bírósági tagok nyugdíjazását, és az érintett bírák a korábbi munkafeltételek alapján visszatérhessenek munkahelyükre. Morawiecki megerősítette: Varsóba már megérkezett a bírósági döntés. "Biztosan elemezni fogjuk, és aztán állást foglalunk" - mondta.
    

A fejleményekre reagált Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság szóvivője is. "Lengyelország az Európai Unió tagja, és a hatályos uniós joggal összhangban lép majd" - írta a Twitter közösségi honlapon. A legfelsőbb bíróságra vonatkozó lengyel törvényt szeptember végén az Európai Bizottság utalta a luxembourgi törvényszék elé, és arra is felkérte az Európai Bíróságot, hogy az ítélet meghirdetéséig rendeljen el ideiglenes intézkedéseket a jogszabály hatályba lépése előtti helyzet visszaállítására. A pénteki döntés nyomán ezt az ideiglenes intézkedést rendelik el.
    

A legfelsőbb bíróságról szóló, áprilisban hatályba lépett törvény értelmében 70-ről 65 évre csökkent a legfelsőbb bíróság tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatár. Ezt a testület korábbi 72 tagja közül 27-en már elérték, de a törvény nyomán közülük csak azokat nyugdíjazták, akik nem jelezték maradási szándékukat. Nyugdíjazásáról szóló döntést kapott Malgorzata Gersdorf, a legfelsőbb bíróság elnöke is, azonban máig nem ismerte el.
    

Tizenhat bíró mandátumának meghosszabbítását kérte, ötüknek Andrzej Duda elnök meg is hosszabbította a szolgálati idejét. Egy májusban meghirdetett pályázat alapján Duda nemrégen 37 új bírót nevezett ki a legfelsőbb bíróság újonnan kialakított két kamarájába (29 kinevezett bíró), valamint a már hosszabb ideje betöltésre váró posztokra (8 kinevezett bíró). Pawel Mucha, a lengyel államfői hivatal államtitkára e kapcsán múlt héten leszögezte: a 37 bíró kinevezése nem áll összefüggésben az Európai Bíróságnál kezdeményezett eljárással, az új tagokat ugyanis nem a nyugalmazott bírák helyére nevezték ki.
    

Az Európai Bíróság döntése így elvileg csak a 22 nyugdíjazott bíróra vonatkozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com