Moszkva elítéli Phenjan újabb rakétakísérletét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország határozottan elítéli a legújabb észak-koreai rakétakísérletet, mert Phenjan provokatív lépései a feszültség további növekedéséhez vezetnek a Koreai-félszigeten - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában."Úgy véljük, hogy az elutasító álláspont ilyen egyértelmű kifejezése a legkonkrétabb dolog, amelyet jelenleg meg lehet tenni" - fogalmazott Peszkov. "Figyelembe véve azt, hogy hogyan fogadták el az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi, a KNDK-ra vonatkozó határozatát, határozottan kijelenthető, hogy sok tekintetben ez az egyetlen álláspont, amely egyesíti a Biztonsági Tanács összes állandó ragját: az efféle provokatív lépések elutasítása" - tette hozzá.

    
Phenjan pénteken újabb ballisztikus rakétát indított, amely 3700 kilométeres távolságot tett meg. A kísérlet az észak-koreai hadsereg néhány nappal azután hajtotta végre, hogy a BT elfogadta sorozatban nyolcadik büntetőintézkedési csomagját, amivel rá akarja venni Észak-Koreát a nukleáris- és rakétaprogramjának feladására.
    

Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök pénteken telefonon beszélt francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal. Szavai szerint az orosz vezető "ugyancsak tanácskozni fog a Biztonsági Tanács állandó tagjaival". Az ENSZ BT-nek Oroszország és Franciaország mellett állandó tagja még az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kína is.
    

A szóvivő bejelentette, hogy hétfőn Putyin egy harcálláspontról megtekinti a Zapad-2017 orosz-fehérorosz hadgyakorlatnak a Leningrádi megyében folytatott műveleteit. Szavai szerint az elnöki látogatás nem áll összefüggésben a katonai manőverekkel kapcsolatos nyugati aggályokkal. "Putyin mindig felkeresi (az ilyen hadgyakorlatokat) főparancsnoki minőségében" - mondta Peszkov.
    

A hét napig tartó Zapad-2017 csütörtökön vette kezdetét. Az orosz védelmi minisztérium által védelmi és terrorelhárító jellegűnek mondott hadgyakorlaton mintegy 12 700 katona és 680 harcjármű, 70 repülőgép és 10 hajó vesz részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a Kalinyingrádi, a Leningrádi és Pszkovi megyében. Moszkva mintegy 5,5 ezer, Minszk pedig mintegy 7,2 ezer katonát mozgósított.
    

NATO-országok szakpolitikusai szerint azonban Oroszország az általa közölt adatoknál jóval nagyobb haderőt, több mint 100 ezer katonát vezényel a hadgyakorlatra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com