Moszkva moratórium bevezetését javasolta Washingtonnak is a közepes hatótávolságú rakéták telepítésére

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva azt javasolta Washingtonnak és a NATO-nak, hogy Oroszországhoz hasonlóan hirdessenek moratóriumot a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták telepítésére - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában.Rjabkov abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok kilépési szándéknyilatkozata értelmében augusztus 2-án érvényét veszti a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződés. Szavai szerint az erről a fegyverfajtáról szóló megállapodáshoz való visszatérést "senki sem vette le a napirendről".

    
"Új tárgyalásokat nem ajánlunk az amerikaiaknak, ezt Vlagyimir Putyin elnök február 2-án világosan megmondta" - emlékeztetett a diplomata.

Mint mondta, Moszkva ugyanakkor azt ajánlotta, hogy Oroszországhoz hasonlóan az Egyesült Államok és a NATO többi tagországa jelentsen be ugyanolyan moratóriumot a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek telepítésére. Vlagyimir Putyin korábban kijelentette, hogy amíg ilyen kategóriájú amerikai eszközök nem jelennek meg a világ valamely régiójában, addig Moszkva sem telepít ilyeneket.
    

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
    

Az Egyesült Államok 2014 óta azt állítja, hogy Oroszország megsérti az INF-szerződést. Washington ezt tavaly úgy konkretizálta, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével sértették meg a szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.
    

Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő Aegis Ashore ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
    

Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban jelentette be a szerződésből való kilépés szándékát, decemberben pedig Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumban követelte Oroszországtól a 9M729-es robotrepülőgép megsemmisítését vagy módosítását. Moszkva ezt elutasította. Washington február 1-jén közölte, hogy felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben, és kilép abból, ha Oroszország nem tér vissza annak tiszteletben tartásához. Putyin február 2-án bejelentette, hogy Moszkva tükörintézkedésekkel válaszol, szintén felfüggeszti részvételét, és tudományos kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com