Moszkva óva intette a belügyekbe való beavatkozástól Washingtont

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva óva inti Washingtont az iráni belügyekbe való beavatkozástól - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.Rjabkov arra reagált, hogy Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette az iráni zavargások miatt. Az orosz diplomácia helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy az országban végbemenő belső folyamatok nem tartoznak a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért felelős ENSZ BT kompetenciájába.


    
A magas rangú orosz diplomata szerint az Egyesült Államok szándékosan a Teherán nukleáris programjának korlátozásáról 2015-ben megkötött nemzetközi egyezmény aláásására próbálja felhasználni az iráni helyzetet. Úgy vélekedett, hogy ez nem válik az amerikai diplomaták becsületére, és hangsúlyozta, hogy Moszkva az atomalku fenntartásának és maradéktalan végrehajtásának híve.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának jelentései egyetlen alkalommal sem tartalmaztak olyan vádat, miszerint Irán megszegte volna a megállapodást. A tárcavezető-helyettes reagált Mike Pence amerikai alelnöknek arra a kijelentésére, hogy az Egyesült Államok egy hosszabb távú megállapodást szeretne elérni az iszlám köztársaság nukleáris programjáról, és Washingtont az atomalkuhoz való destruktív hozzáállással vádolta meg.
    

Rjabkov kifejezte meggyőződését, hogy az Oroszországgal baráti viszonyt ápoló iszlám köztársaság a területén zajló események "meghamisítására irányuló számos kísérlet" ellenére képes lesz meghaladni a nehézségeket, és megerősödve, egyebek között az iráni nukleáris programról kötött megállapodás végrehajtásában tanúsított megbízható partneri magatartásával ki tud majd lábolni a jelenlegi gondjaiból.
    

Donald Trump amerikai elnök és Nikki Haley ENSZ-nagykövet többször is támogatásáról biztosította az iráni tüntetőket. Kedden az amerikai kormányzat arra szólította fel Teheránt, hogy engedélyezze a közösségi oldalakhoz való hozzáférést. Haley az ENSZ BT mellett az Emberi Jogi Tanács rendkívüli ülésének összehívását is kérte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com