Moszkvában megnyitottak a parkok és a nem élelmiszert árusító üzletek

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Megnyitottak hétfőn a parkok, a nem élelmiszert árusító üzletek és a javító-tisztító szolgáltatások Moszkvában, miután a helyi hatóságok szerint sikerült lelassítani a Covid-19-járvány terjedését.A fővárosiaknak a maszkviselési és távolságtartási kötelezettség, valamint a digitális forgalmi engedélyek rendszerének betartása mellett korlátozás nélkül engedélyezték a reggeli szabadtéri testmozgást, valamint lakcím szerinti időbeosztás mellett a sétát is a reggel és az este 9 közötti időszakban. A stadionokat megnyitották a hivatásos sportolók előtt.  

    
Szentpéterváron megszűnt a kötelező utcai maszkviselet és a 65 éven felüliek önizolációja, ismét látogathatóvá tették a temetőket. Közép-Oroszország régiói közül Tula megyében megszűntették a digitális forgalmi engedélyek használatát és megnyitották a teraszokat, Kurszk megyében a moszkvaihoz hasonló enyhítéseket vezettek be, Szmolenszk megyében újból lehet házasságot kötni - igaz, csak a pár és az anyakönyvvezető részvételével -, Voronyezs megyében pedig engedélyezték a pártgyűléseket.
    

A járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos feloldása jegyében a nyitás második szakasza kezdődött el több az dél-oroszországi és az észak-kaukázusi régióba, amelyek gazdaságában komoly súlya van idegenforgalmi bevételeknek. A szállodák még nem, de a gyógykezelési engedéllyel rendelkező szanatóriumok többnyire megkezdték működésüket. Több területen Covid-19-mentességi igazoláshoz kötik a beutazást.
    

Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krímben megnyitottak a szabadtéri vendéglátóipari egységek és megkezdődött a felkészülés az idegenforgalmi szezonra, amelyet június 15-től egyelőre csak a félsziget lakói élvezhetnek majd. Oroszországban az  elmúlt nap folyamán az igazolt Covid-19-fertőzések száma 9035-tel - 2,2 százalékkal - 414 878-ra, a halottaké 162-vel 4855-re, a gyógyultaké pedig 3994-gyel 175 878-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.
    

Az újonnan diagnosztizált esetek 40,1 százaléka tünetmentes. A járvány kezdete óta az országban több mint 10,9 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 279,9 szűrést végeztek el.  Koronavírus-fertőzés gyanújával 304 808 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com