Moszkvában novemberben megkezdődhet a tömeges oltás

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen - közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt 18 ezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.Rakova elmondta, hogy az oltóanyag gyártásával párhuzamosan az orosz fővárosban megkezdődött a Covid-19 elleni védőoltásra szakosodott rendelők hálózatának kiépítése. De a tömeges oltás beindításhoz egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő vakcina - tette hozzá.

   
Beszámolója szerint a kétkomponensű Szputnyik V tömeges tesztelésében részt vevő 40 ezer önkéntes közül 20 ezernek már beadták az első összetevőt, közülük 10 ezernek pedig a másodikat is. A veszélyeztetett orvosok és pedagógusok közül eddig mintegy 2,5 ezret oltottak be. A polgármester-helyettes szerint mindenki jól van, aki megkapta a vakcinát, mellékhatások nem jelentkeztek.
    

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester csütörtökön november végére, december elejére ígérte a tömeges oltás beindítását. Vlagyimir Putyin ugyancsak csütörtökön az év végére tette ennek időpontját. Rakova azt is mondta a Rosszija 24-nek, hogy Moszkvában "kényes egyensúly" alakult ki a Covid-19 terjedésében: a kórházak nagyjából ugyanannyi gyógyultat bocsátanak el naponta, mint ahány beteget fogadnak. Beszámolója szerint a fővárosban napi 4-5 ezer új esetet mutatnak ki, és átlagosan mintegy 1200 embert szállítanak kórházba.
    

A pénteken közölt hivatalos adatok szerint az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 18 283-mal 1 599 976-ra emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 22,3 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (8,9 millió), India (8,1 millió) és Brazília (5,5 millió) után.
    

Az aktív esetek száma az elmúlt nap alatt 3409-cel 371 760-ra nőtt. A halálos áldozatoké 355-tel 27 656-ra, a felépülteké pedig 14 519-cel 1 200 560-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 59,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 582 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 380 224 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com