Mózes Szabolcs: a Szövetség számára kiemelten fontos a családpolitika

A családpolitika kiemelt helyet kap a Szövetség programjában, mivel nagyon rosszak Szlovákia és benne a Felvidék demográfiai mutatói, a bevándorlók befogadása pedig nem oldaná meg a helyzetet, inkább problémát okozna - erről Mózes Szabolcs, a felvidéki magyar párt, a Szövetség alelnöke beszélt kedden az M1 aktuális csatornán.Az alelnök elmondta, a családpolitika az első helyen áll választási programjukban az egyes szakterületek között, mert Szlovákiának katasztrofális demográfiai mutatói vannak, és nagyon rossz a mutató a felvidéki magyarság körében is.
    

Kevés, ha az asszimilációt megállítjuk, szükség van arra is, hogy több gyermek szülessen - tette hozzá. A közvetlen támogatások, mint az otthonteremtés, a gyermekgondozási segély növelése mellett a közvetett támogatások növelését is kiemelte az alelnök, így a bölcsőde- és óvodaépítéseket. A Pozsonyból nyilatkozó Mózes Szabolcs kérdésre kifejtette: családpolitikai programjuk összeállításánál a magyarországi mintákra is építettek. "Már csak azért is, mert az elmúlt 10-13 évben egy robusztus családpolitikát láthattunk Magyarország részéről" - fogalmazott.
    

Mind a gyermekgondozási támogatások növelésénél, mind az otthonteremtés segítésénél inspirációs pontok voltak számukra a magyarországi intézkedések - tette hozzá. Szlovákiában szeptember 30-án tartják az előrehozott választást, amelyen 25 párt, illetve szövetség indul. Mózes Szabolcs szerint a kampányok üzeneteiből azt lehet leszűrni, hogy más pártok számára nem fontos kérdés a családpolitika.
    

A Szövetség véleménye szerint ugyanakkor azért is kell azt prioritásként kezelni, mert a kedvezőtlen népesedési folyamatokra Szlovákiában nem válasz a migráció - hangsúlyozta. "Az, hogy bevándorlókat fogadunk be, nem tudja megoldani sem közép-, sem hosszabb távon, sőt még esetleg problémát okozna" - fogalmazott. A Szövetség alelnöke beszélt arról is, hogy saját választóik fontosnak tartják a családpolitikát, szó esik erről lakossági fórumokon, találkozókon.
    

A magyar kormány, illetve Magyarország nagyon komoly segítséget nyújtott az elmúlt években az óvodafejlesztésekhez - közölte Mózes Szabolcs, aki a beszélgetést úgy zárta: itt az idő arra, hogy ott legyünk a parlamentben, a szlovák kormányban és kormányzati szintről tudjuk bővíteni ezeket a támogatási formákat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com