Mubarak és Murszi emberei rövidesen "visszaszivároghatnak" az egyiptomi parlamentbe egy helyi lap szerint

"Visszaszivároghatnak" Hoszni Mubarak és Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnökök emberei a parlamentbe a közelgő választások eredményeként - írta honlapján az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi napilap vasárnap.

A neves politológusokat megszólaltató cikk szerzője szerint a "sötétség madarai" - tehát az elmúlt négy és fél év alatt megdöntött két rezsim káderei - arra készülnek, hogy az októberre tervezett parlamenti választásokon egyéni jelöltként, vagy a 2011-es forradalom után alakult számtalan párt valamelyikének listáján visszakerüljenek a képviselőtestületbe.

kairó

A szerző az egy hete hatályba lépett választási törvénycsomagra utal, amely előírja, hogy a csaknem 600 parlamenti mandátum körülbelül nyolcvan százalékát egyéni képviselők kapják meg. A szabály bírálói szerint a pártok képviseltetésének korlátozása által ugyanazok az emberek töltik majd meg a parlamentet, akik korábban is pozícióban voltak, hiszen a törzsi struktúrájú ország közösségei várhatóan a hagyományos elitre fognak szavazni.

Egyiptomban egyaránt forradalomként ünneplik a Mubarak három évtizedes országlásának véget vető 2011-es felkelést, és a másfél évvel később hatalomra kerülő, iszlamista Murszi 2013-as elmozdítását. A két történelmi eseményt kísérő zavargásokban több ezer ember vesztette életét. A cikk írója szerint most veszélyben van a forradalmak egyik fő vívmánya, az a "hallgatólagos megállapodás", amely a megbuktatott, majd feloszlatott kormánypártok tisztségviselőinek elszigeteléséről született a politikusok között.

Mohamed Kamál, a Kairói Egyetem politológia professzora rámutatott, hogy Mubarak Nemzeti Demokratikus Pártjának tisztségviselői nem csak egyéni jelöltként indulnak, hanem újra megjelentek a különböző pártok listáján is, ami érthető, hiszen a helyi közösségekben továbbra is nagy népszerűségnek örvendő emberek beolvasztása rengeteg szavazatot hoz a pártoknak. Kamál arra emlékeztetett, hogy az említett elit tagjai a közösségeknek nyújtott különböző szolgáltatásaikkal maguk mellé állították a választók nagy részét.

Amr Hásim Rabíe, az al-Ahrám Politikai és Stratégiai Tanulmányok Központjának elnökhelyettese ugyanakkor arról beszélt, hogy a Murszi mögött álló, időközben betiltott iszlamista mozgalom, a Muzulmán Testvériség olyan harmadik vonalbeli jelölteket indít majd a választásokon, akik az iszlamisták elleni kormányhadjárat során nem kerültek a hatóságok célkeresztjébe.

A politológus szerint a terrorcsoportként betiltott szervezet tagjai, ha nem is tömegesen, de nem jelentéktelen számban érnek majd el sikereket a közelgő választáson, amelyet a testvériség vezetői egy fajta "hangulatfelmérésként" kezelnek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com