Munkáspárti képviselők a szabad mozgás részleges helyreállítását kérik a fiatalok számára Nagy-Britannia és az EU között

A letelepedéshez és munkavállaláshoz fűződő szabadságjog részleges helyreállítását kérte a brit és az európai uniós fiatalok számára a kormányzó brit Munkáspárt többtucatnyi törvényhozója.A csütörtökön megjelent közös felhívást a Munkáspárt 62 alsóházi képviselője és a felső kamara, a Lordok Háza Labour-frakciójának 11 tagja írta alá.

A levélben, amelynek címzettje Nick Thomas-Symonds, a brit kormány miniszteri rangú EU-főtárgyalója, az aláírók azt javasolják, hogy a 30 év alatti brit és uniós állampolgárok "időtartamban és létszámban korlátozott módon ugyan", de egyébként megkötések nélkül ismét szabadon letelepedhessenek, dolgozhassanak és tanulhassanak Nagy-Britanniában és az Európai Unió országaiban.

A felhívás kezdeményezői szerint "új, testreszabott vízumrendszerre van szükség a 30 évesnél fiatalabb brit és EU-állampolgárok számára". Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd 11 havi átmeneti időszak után az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.

A tavaly júliusi parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába. Keir Starmer jelenlegi miniszterelnök ugyanakkor többször és egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni az unióhoz fűződő kapcsolatokat.

Ennek egyik első mozzanataként Starmer részt vett az EU február 3-i informális brüsszeli csúcsértekezletén. Személyében először volt jelen brit kormányfő uniós csúcstalálkozón a brit EU-tagság öt évvel ezelőtti megszűnése óta. A közeledési folyamat következő sarkalatos lépéseként május 19-én hivatalos brit-EU csúcstalálkozót tartanak Londonban. Az eseményen jelen lesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az uniós tagállamok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács vezetője is.

Ursula von der Leyen a májusi csúcs előkészítésére csütörtökön Londonba utazott. Az utóbbi hónapokban ugyanakkor az Európai Bizottság is többször jelezte, hogy az érdemi közeledés egyik kulcsfontosságú elemének tartaná a 18-30 év közötti uniós és brit állampolgárok kölcsönös és megkötések nélküli utazási, letelepedési, tanulási és munkavállalási lehetőségének megteremtését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com