Muszlimok és keresztények együtt imádkoznak Húsvétkor


Egy keresztény pap muszlimokat engedett be templomába melegedni. Európában ez lehet az egyetlen hely, ahol a keresztények és a muszlimok egymás mellett imádkoznak.


Nagypénteken ebédidőben a keresztény énekeket a muszlimok imáinak hangja váltotta fel a templomban egy aberdeeni templomban Skóciában.
A templom papja a felebaráti szeretet jegyében megengedte a közeli mecsetből kiszorult muszlimoknak, hogy térjenek be melegedni.

A BBC úgy informál, a templomot azért nyitották meg a nem keresztény vallásúak előtt, mert nem fértek be mindannyian a mecsetbe.
A hívők ennek ellenére sem tágítottak, a hóban imádkoztak.
Ekkor sajnálták meg őket a keresztények.

Isaac Poobalan tiszteletes úgy nyilatkozott, azért engedte be az iszlám híveket, mert ez felelt meg Krisztus tanításának a felebaráti szeretetről.
Azt mondta, rossz volt nézni, ahogy a muszlimok cipő nélkül, a kezüket is a földre téve imádkoznak, miközben annyira hideg volt, hogy még a leheletük is látszott a hidegben.
Szent János Episzkopális Egyház temploma az elmúlt napokban nyitva állt az iszlám hívők előtt.
A szomszédos dzsámiból érkeztek és a közeli mecsetbe járnak imádkozni napi ötször.

A keresztény egyház vezetői úgy vélik, egész Nagy-Britanniában ez lehet az egyetlen hely, ahol a keresztények és a muszlimok egymás mellett imádkoznak.
A muszlimok először nem akarták elfogadni a felajánlást.
Beengedésük ellen mindössze néhány internetezőnek volt kifogása, akik zaklatták a tiszteletest a döntés miatt.

A két vallás hívei remélik, ez a tett másoknak is példát mutathathathak a jövőben.
Az iszlámok és a keresztények közötti legfőbb különbség, hogy utóbbiak hite szerint Jézus Isten fia, a Megváltó, a muszlimok azonban csak egy prófétának tartják őt.
Az iszlám kezdettől fogva úgy tekint önmagára, mint a judaizmus és a kereszténység közvetlen és utolsó utódjára, azaz a három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára.

forrás: origo.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com