Muszlimok fedezték fel Amerikát?

Recep Tayyip Erdogan szerint nem Kolombusz Kristóf találta meg az Újvilágot.Recep Tayyip ErdoganAki járt már Törökországban, az tudja, hogy az ott élő emberek szeretik másképpen értelmezni a történelmet, főleg azt a korszakot, amely közös a magyar múlttal. Tegnap azonban Recep Tayyip Erdogan az amerikai történelmet írta át, amikor a dél-amerikai muszlim vezetőkkel találkozott Isztambulban.

A török elnök arról beszélt, hogy muszlim hajósok, és nem a Kolombusz Kristóf vezette expedíció fedezte fel Amerikát, és ez 1178-ban, tehát három évszázaddal Kolombusz előtt történt. Recep Tayyip Erdogan ezt az elméletet azzal magyarázta, hogy Kolombusz említést tett egy mecset létezéséről egy hegyen, a kubai parton.

Igaz, ami igaz, az széles körben elfogadott, hogy a 10. század környékén már jártak Amerikában vikingek, ám Amerika csak akkor került fel a világ térképére, amikor Kolombusz felfedezte 1492-ben, amikor a genovai új útvonalat keresett Indiába, a spanyol udvar szolgálatában.

Néhány muszlim tudós azonban biztos benne, hogy a muszlim hajósok előbb kikötöttek Amerika partjainál. Egy 1996-os cikkben például Youssef Mroueh idézte Kolombusz naplóját, amelyben egy mecsetnek tűnő épületről írt a mai Kubából.

Mások azonban azzal magyarázzák ezt a bejegyzést, hogy csupán metafora, és Kolombusz ezzel akarta érzékeltetni a táj topográfiáját, azt, hogy a hegyen volt egy minaret-szerű képződmény.

A török elnök tegnap arról is beszélt, hogy Ankara építeni szeretne egy mecsetet Kubában pontosan ott, ahol Kolombusz megemlítette annak a létezését. Recep Tayyip Erdogan szerint tökéletesen illene arra a hegyre egy mecset, ezért beszélni akar erről a kubai testvéreivel.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com