Muszlimok terrorizálják és leköpik a miniszoknyás nőket Párizsban

Franciaországban a nagy számú bevándorlók miatt egyre súlyosabb a társadalmi helyzet. A muszlim közösségek egyre erősebbé válnak a nőket pedig hátrányos megkülönböztetés éri – számolt be róla az origo.

A France 2 közszolgálati tv riportjában azt mutatta be hogyan bánnak a nőkkel Párizsban. Az elővárosban több kávézóba be sem engedték őket csak a férfiakat, mert a muszlim férfiak szerint ott nincs helye a nőknek.

A riporter megkérdezte az egyik ott lévő férfit, hogy ezt hogy gondolják, erre azt a választ kapta: "Nem Párizsban vagy, itt a dzsungel törvényei uralkodnak."
A helyszín egyébként csak pár metrómegállóra volt Párizstól.

A riport után a köztévé munkatársait több emberjogi szervezet rasszizmussal vádolta, mivel szerintük túlságosan kihangsúlyozták a szereplők karaktereit.

A L’Express francia hetilap arról ír, hogy veszélyes dolog miniszoknyában végigmenni ezeken a helyeken.
Már ahhoz is bátorság kell, hogy a nők fejkendő nélkül menjenek ki az utcára. Egy 40 éves tanárnő elmondta, hogy ő nem engedi magát megfélemlíteni és ezért szoknyában jár.
Egy nanterre-i joghallgató elmesélte, hogy egyszer viselt csak szoknyát arrafelé, de az utcán a nők lek**vázták."
Azonban a miniszoknya mellett még a normál szoknya is veszélyes, sőt a sportoláshoz használt rövidnadrág felvételéhez is bátorság kell.

Lyonban például nyáron egy fiatal nőt a többi nő azért dobott le a buszról, mert rövidnadrágot viselt.
Egy másik nőt Toulouseban aláztak meg. Maud Vallet elmondta, hogy nappal a buszon fiatal lányok körbevették, leköpték, lek**vázták, majd lezavarták a járműről.
Juvisy-sur-Orge-ban pedig egy negyvenes családanyát vert meg egy fanatikus férfi, akit azonban a térfigyelő kamera felvételek segítségével sikerült elfogniuk.

Egy Párizsban élő iráni írónő, Abnousse Shalmani szerint a világ mintha visszafelé fejlődne. Az Anyák Brigádja nevű szervezet vezetője, Nadia Remadna a következőket mondta: "Gyalázatos, hogy csak úgy kidobhatnak egy nőt egy kávézóból, pusztán azért, mert nő, és a muszlim férfiak nem tűrik el, hogy velük kávézzanak."
A francia tömegközlekedésen utazó nők már félnek miniszoknyában felszállni. Egy felmérés szerint a nők 49 százaléka inkább ruhát cserél, más ruhában dolgozik és más ruhában utazik biztonsági okokból. A férfiak megvetik, megalázzák vagy fogdossák őket.

A nők 54 százaléka pedig azt mondta, hogy inkább este nem utazik tömegközlekedéssel, mert félnek.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com