Nagy-Britannia légvédelmi rakétákat szállít Ukrajnának

Nagy-Britannia több száz légvédelmi rakétát szállít Ukrajnának. A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint könnyű, több feladatra használható rakétarendszerekről (Lightweight Multirole Missile, LMM) van szó.A tárca közölte, hogy a brit kormány 650 LMM típusú rakéta előállítására 162 millió font (76 milliárd forint) értékű megbízást adott a Thales hadiipari konglomerátumnak, amely belfasti üzemében gyártja majd az Ukrajnának szánt fegyvereket. Az ismertetés szerint az LMM rakétarendszer igen sokoldalú fegyvertípus: egyaránt indítható például szárazföldről, tengerről és a levegőből.


A londoni védelmi minisztérium felidézi, hogy Nagy-Britannia eddig is több száz LMM típusú rakétát szállított Ukrajnának, és ezekkel fegyverekkel az ukrán légvédelem rengeteg orosz drónt és egyéb légi támadóeszközt semmisített meg. A rakéták a hangsebesség másfélszeresével repülnek, hatótávolságuk meghaladja a 6 kilométert, és légvédelmi feladatok mellett számos más jellegű katonai célpont, például páncélozott csapatszállító járművek vagy támadó gyorsnaszádok ellen is bevethetők - áll a minisztérium pénteki tájékoztatásában.


John Healey brit védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia évente 3 milliárd font (1400 milliárd forint) értékű segélyben részesíti Ukrajnát mindaddig, amíg erre szükség van. Healey bejelentette azt is, hogy átlépte az egymilliárd fontot az Ukrajna számára brit és dán kezdeményezéssel 2022-ben létrehozott nemzetközi alapnak (International Fund for Ukraine, IFU) folyósított adományok értéke.


John Healey a héten fogadta Londonban Rusztem Umerov ukrán védelmi minisztert, akinek elmondta: aláírták az IFU-program eddigi legnagyobb megbízási szerződését, amelyek alapján a résztvevők 300 millió font (140 milliárd forint) értékben gyártanak 152 milliméteres lövedékeket a szovjet időszakból fennmaradt, az ukrajnai fegyveres erők által jelenleg is használt tüzérségi eszközökhöz. A szerződés értelmében a programban részt vevő országok a következő 18 hónapban 120 ezer ilyen tüzérségi lövedéket gyártanak és adnak át Ukrajnának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com