Nagy sikert aratott a világ első rózsafüzér automatája

A hívők körében nagy népszerűségre tett szert, az a templomba telepített automata amelyből különböző kiegészítőket lehet vásárolni az istentisztelet előtt.

A rózsafüzérek és a vallási motívumokkal díszített karkötőket árusító automata ötlete a segédlelkész, Sebastian Fiebig fejéből pattant ki. Az interneten vásárolt egy régi masinát és megjavította. Új festést kapott és immár működőképesen üzemel a hamburgi St. Joseph templomban, Németországban.

article-2347984-1A7EBEF0000005DC-520_634x537A fából készült karkötőket különböző képek díszítik, Jézus, Mária vagy a pápa a hívők ízlése szerint és 2 euróba kerülnek. A rózsafüzér pedig barna gyöngyökből és fémkeresztből áll, instrukciókat tartalmazva arról, hogyan is kell használni. Ehhez mindössze 4 euróért férhetnek hozzá az automatából a buzgó hívők.

article-2347984-1A7EBF90000005DC-471_634x456A segédlelkész elmondta, hogy hatalmas népszerűségre tett szert, a világ első vallási indíttatású automatája és a rendszeresen odajáró hívők is használják, gyakran kell újratölteni. Az összes bevételt a templom által szervezett gyerektáborra fogják költeni és ha még ehhez csatlakozik egy kis ima itt-ott, akkor az úgy még jobb - mondta el a feltaláló.

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com