Nagyenyeden felavatták a Bethlen Gábor Kollégium felújított épületegyüttesét

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.kolBalog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.

"Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.

"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter.

Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.

Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte.

"Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.

Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".

Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.

A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.

A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.

Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.

A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com