Nagyváradon leleplezték ifjabb Rimanóczy Kálmán építész egész alakos szobrát

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Nagyváradon pénteken ünnepi ceremónia nélkül leleplezték ifjabb Rimanóczy Kálmán építésznek, a város több reprezentatív épülete tervezőjének az egész alakos szobrát - közölte az MTI-vel Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.Az Ilie Bolojan nagyváradi polgármester tanácsadójaként dolgozó politikus elmondta: már hónapokkal ezelőtt május elsejére, ifjabb Rimanóczy Kálmán születésének a 150. évfordulójára tervezték a szoboravatást, de a járványügyi korlátozások miatt le kellett mondaniuk az ünnepi ceremóniáról. Így pénteken Ilie Bolojan polgármesterrel ketten távolították el a leplet a szoborról és meg is koszorúzták a műalkotást.

    
Az életnagyságúnál nagyobb bronzszobor a nagyváradiak által Barátok templomaként ismert váradolaszi plébániatemplom előtti térre került. Alexandru Pasat szobrászművész alkotása délceg elegáns úriemberként mutatja be az építészt, akinek fontos szerepe volt Nagyvárad mai arculatának a kialakításában. A műalkotást interaktív szobornak szánják, talapzata alig emelkedik ki a járdaszintből, így bárki melléléphet, fényképet készíthet vele.
    

Az EMNP korábban közölte: a Rimanóczy-szobrot az önkormányzat rendelte meg és a munkálatok 400 ezer lejes (29,2 millió forintos) költségét is a város költségvetéséből finanszírozták. Zatykó Gyula a helyszínválasztást azzal indokolta, hogy a 42 évesen elhunyt Rimanóczy Kálmán földi maradványait a felszámolt olaszi temetőből a Barátok templomának alagsorában helyezték örök nyugalomra, magát a templomot pedig az építész tervei szerint alakították át, így nyerte el mai arculatát.
   

Ifjabb Rimanóczy Kálmán tervei alapján épült fel Nagyváradon a városháza, a pénzügyi igazgatóság palotája, a görögkatolikus püspöki palota, az ortodox püspökség jelenlegi székháza, a volt központi takarékpénztár épülete, a Moskovits-, a Rimanóczy- és az Apolló-palota, Debrecenben pedig az Első Takarékpénztár palotája.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com