NATO-főtitkár: a szövetségesek szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának

A szövetséges országok szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának, az ország most rendelkezik a területei visszafoglalásához szükséges katonai képességekkel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.Stoltenberg hangsúlyozta: noha meglehet, hogy az ukrajnai háború a tárgyaló asztal mellett fog véget érni, a tárgyalások eredménye a harctereken felvonultatott katonai erőtől függ majd. "Ha a háborúnak tárgyalásos megoldását akarjuk, ahol Ukrajna erős és önálló országként érvényesül, akkor ennek legjobb módja a katonai támogatás biztosítása Kijev számára" - fogalmazott.
   

A NATO-szövetségesek és partnereik az Ukrajnának ígért harci járművek több mint 98 százalékát leszállították, 230 harckocsit és 1550 egyéb páncélozott járművet adtak át Kijevnek - közölte Stoltenberg. Ezzel összefüggésben a NATO-főtitkár kijelentette: Ukrajnának megvan a szükséges katonai ereje ahhoz, hogy egyértelmű üzenetet küldjön Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arról, hogy Oroszország nem fog győzni a harctereken.
   

Volodimir Zelenszkij ukrán és Hszi Csin-ping kínai elnök szerdai telefonbeszélgetéséről Stoltenberg azt mondta: fontos, hogy Kína jobban értse az ukrán álláspontot. Hozzátette ugyanakkor, ez nem változtat azon a tényen, hogy Peking továbbra sem ítélte el Oroszország ukrajnai invázióját. Xavier Bettel azt mondta: "mindannyiunk célja a béke helyreállítása a lehető legrövidebb időn belül". Szavai szerint az oda vezető út a szükséges katonai támogatás biztosításán, valamint az ukránoknak nyújtott humanitárius segítségnyújtáson keresztül vezet.
    

A luxemburgi miniszterelnök a kínai és az ukrán elnök telefonhívásával kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy Kína "ne a rossz, hanem a jó oldalra álljon". Kijelentette továbbá, az orosz elnök nem számított arra, hogy az agresszióval azt éri el, hogy újabb országok csatlakoznak a katonai szövetséghez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com