NATO-főtitkár: Belgrád és Pristina felelőssége a régió stabilitásának szavatolása

Fontos a feszültség enyhítése Belgrád és Pristina között, a régió stabilitásának biztosítása mindkét fél felelőssége - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben Jakov Milatovic montenegrói elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.Jens Stoltenberg aláhúzta, a NATO jelenléte Koszovóban azt mutatja, hogy mennyire fontos a katonai szövetség számára a régió békéje és stabilitása. Kijelentette: a szövetség támogatja az Európai Unió által megkezdett munkáját, hogy párbeszéd formájában segítse a Szerbia és Koszovó közötti feszültség enyhítését.
    

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy párbeszéd mindkét fél számára megfelelő békés megoldást hozhat. A NATO koszovói missziójával segíti e cél megvalósulását, melynek érdekében nemrégiben fokozta jelenlétét az országban - tájékoztatott. "Arra bíztatjuk a feleket, hogy előremutatóan és egymás iránti tisztelettel köteleződjenek el a megoldást segítő párbeszéd folytatása mellett, és arra, hogy tartózkodjanak minden olyan egyoldalú lépéstől, amely a feszültség elmérgesedését eredményezheti" - tette hozzá a NATO főtitkára.
   

Jakov Milatovic azt mondta, országa támogatja a békét hozó párbeszéd fenntartását Belgrád és Pristina között, Montenegró számára ugyanis különösen fontos a régió stabilitása. "A feszültségek enyhítésére szólítunk fel és arra, hogy mindkét fél tartózkodjon a meggondolatlan lépésektől" - tette hozzá a montenegrói elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com