NATO-főtitkár: idén 18 tagállam védelmi kiadásai érik el a GDP 2 százalékát

Idén 18 NATO-tagállam védelmi kiadásai érik el a bruttó hazai terméke (GDP) 2 százalékát, ami rekordnak számít; hatszoros növekedést jelent 2014-hez képest, amikor csak három tagállam teljesítette ezt a célt - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását megelőző szerdai sajtótájékoztatóján Brüsszelben."Idén az európai NATO-szövetségesek együttesen 380 milliárd dollárt fektetnek a védelembe, ami azt jelenti, sokkal többet költenek erre, mint korábban, azonban még néhány tagországnak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie" - közölte.  
    

Mint mondta, a miniszteri találkozón a lőszergyártás további növeléséről is tárgyalni fognak. Ebben a tekintetben, az elmúlt néhány hónapban a NATO 10 milliárd dollár értékű szerződéseket kötött, Németország pedig a héten kezdte meg új lőszergyár építését Alsó-Szászországban, amely évente mintegy 200 ezer tüzérségi lőszert hivatott gyártani.
   

Az orosz haderő elrettentése céljából 90 ezer katonát mozgósító NATO-hadgyakorlatot, a Steadfast Defender 2024 elnevezésű műveletet az elmúlt évtizedek legnagyobb mozgósításának nevezte, amely egyértelműen bizonyítja a szövetségesek katonai képességeit - húzta alá a norvég politikus. "A békét soha nem vehetjük magától értetődőnek, azonban nincs közvetlen katonai fenyegetés egyetlen NATO-szövetségesünk ellen sem. A NATO mindazonáltal a művelet révén továbbra is biztosítani fogja, hogy Moszkva ne kételkedjen a szövetségesek felkészültségében és elszántságában" - hangsúlyozta.
    

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy a szövetségesek továbbra is támogatják Ukrajnát abban, hogy "a beszerzésektől kezdve a logisztikáig mindenben közelítsenek a NATO-szabványokhoz, továbbá a transzatlanti tehermegosztás jegyében jelentős fegyver-, felszerelés- és lőszerszállításokat hajtanak végre.
"Ez a támogatás valódi különbséget jelent. A mi segítségünkkel a bátor ukránok visszafoglalták az Oroszország által elfoglalt terület felét, megnyitottak egy folyosót a Fekete-tengeren, és súlyos veszteségeket okoznak az orosz erőknek" - hívta fel a figyelmet.
    

Arra reagálva, hogy Donald Trump megjegyzése szerint az Egyesült Államok nem védené meg azon NATO-szövetségeseket, amelyek nem teljesítik a védelmi kiadásokra vonatkozó kötelezettségvállalásaikat, Stoltenberg azt mondta: "minden olyan felvetés, miszerint nem állunk ki egymásért, hogy nem fogjuk megvédeni egymást, aláássa mindannyiunk biztonságát, beleértve az Egyesült Államokét is. Ezért fontos, hogy mind tettekben, mind szavakban világosan kommunikáljuk, hogy kiállunk a NATO azon elkötelezettsége mellett, hogy minden szövetségesünket megvédjük".
    

Azokkal az értesülésekkel kapcsolatban, hogy a NATO átveheti az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás koordinálását Stoltenberg emlékeztetett: Ukrajna katonai támogatásának 99 százaléka a NATO-szövetségesektől származik, és folyamatosan tárgyalnak arról, hogyan lehet a támogatást a lehető leghatékonyabban megszervezni.
    

"Ezek folyamatban lévő tanácskozások, de a cél természetesen az, hogy továbbra is a lehető legjobb és legmegbízhatóbb módon biztosítsuk a támogatást Ukrajnának" - hangsúlyozta a NATO-főtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com