Négy évre szóló korrupcióellenes stratégiát dolgoztak ki Romániában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A korrupció elleni harc nemcsak az állam, hanem minden egyes állampolgár felelőssége - hangoztatta Raluca Pruna, a román kormány igazságügyi minisztere pénteken, amikor bemutatta az ország 2016-2020-as időszakra szóló korrupcióellenes stratégiájának tervezetét.Raluca PrunaA tárca 90 közintézmény, civil szervezet és vállalkozás bevonásával dolgozta ki a stratégiát, amelyet június közepén honlapján nyilvános közvitára bocsátott. A javaslatok nyomán kidolgozott kormányhatározat tervezetét ismertette pénteki sajtóértekezletén a miniszter.

Elmondta: Románia az utóbbi években figyelemre méltó eredményeket ért el a korrupcióellenes harc terén, jól működő igazságszolgáltatása van, ami "egyeseket kétségbe ejt". Az előző négyéves időszak kiértékelése azonban arra a következtetésre juttatta a tárcát, hogy a nagy sajtóvisszhangot keltő ügyészségi leleplezések elrettentő hatása önmagában nem elég: a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, elsősorban a közbeszerzések terén.

Az utóbbi négy évben évente 3500-4000 korrupciós ügyben hoztak ítéletet a román bíróságok, ám az elkövetők által okozott kárnak alig töredékét sikerült behajtani. Pruna rámutatott: a következő négy évben az "átláthatóság kultuszát" akarják kifejleszteni a romániai hivatalokban. A korrupcióellenes stratégia megvalósítása 100 millió euróba (31 milliárd forintba) kerül, az összeget az állami költségvetésből, és uniós támogatásból fedeznek.

Ez az összeg alig ötöde annak a félmilliárd eurónak, amit a korrupciós ügyek vádlottaitól foglaltak le egyetlen év alatt - jegyezte meg. A stratégia költségei között szerepel például az, hogy minden 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató hivatalnak évi legalább 200 ezer eurót kell költenie az átláthatóságra, folyamatosan frissített internetes honlapot kell működtetnie.

A stratégia célkitűzései között szerepel az, hogy a közbeszerzéseknél elkövetett csalások száma négy év alatt a jelenlegi felére csökkenjen, és a román közigazgatás 80 százalékában számolják fel az érdek-összefonódásokat.

A stratégia különböző paramétereket vezet be, amelyek időszakos ellenőrzésével nyomon követik annak eredményességét, és szabványosítják a közérdekű információk közzétételét. A minisztériumoknak, a központi és helyi közigazgatási szerveknek három hónap áll rendelkezésükre, hogy bevezessék a stratégia előírásait.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com