Négy nap alatt kétszer mentették a Fudzsi-hegyen túrázó kínai diákot

Négy nap alatt kétszer kellett megmenteni egy kínai diákot, aki a hivatalos mászószezonon kívül túrázott a Fudzsi-hegyen a hatósági figyelmeztetés ellenére - számolt be róla hétfőn a BBC News.A 27 éves, Japánban élő férfit először kedden hozták le mentőhelikopterrel a Fudzsiról, miután nem tudott egyedül lejutni a hegyről, mert mászás közben elveszítette a bakancsa talpára erősített csúszásgátló tüskéket.

Szombaton azonban ismét a mentőknek kellett leszállítaniuk a hegyről, mivel visszatért az első alkalommal otthagyott felszereléséért, köztük telefonjáért, de a háromezer méteres magasságban rosszul lett. A történtekről kiadott közlemény szerint azonban jelenleg már jól van.

A Fudzsi-hegyen július elejétől szeptember elejéig tart a hivatalos mászószezon. A hatóságok az ettől eltérő időszakban nem javasolják a mászást a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. A japán környezetvédelmi minisztérium közlése szerint jelenleg a Fudzsi csúcsára vezető minden ösvény zárva van.

A mentést követően Sizuoka prefektúra rendőrsége ismételten figyelmeztetést adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy az évnek ebben a szakában a hirtelen változó időjárás miatt nem tanácsos a hegymászás, és a mentők munkáját is megnehezíti. Az útvonalak mentén lévő egészségügyi ellátóhelyek szintén zárva vannak.

A tökéletes kúp alakjáról világszerte ismert, 3776 méter magas Fudzsi-hegy Japán egyik legnépszerűbb látványossága. A hatóságok a látogatók számának csökkentésére az elmúlt években a hegymászási díjak emelésével próbálkoztak. 2023-ban július és szeptember között több mint 220 ezren mászták meg a Fudzsi-hegyet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com