Negyvenezernél kevesebben akarnak levélben voksolni

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A legutóbbi parlamenti választások előtt regisztráltakhoz képest négyszer annyi, 39 241 román állampolgár iratkozott fel a csütörtök éjfélkor lejárt határidőig, hogy levélben adja le szavazatát a december 6-ai romániai parlamenti választáson.Az állandó választási hatóság pénteki összesítése szerint a legtöbben (9225) Nagy Britanniából jelentkeztek levélvoksolásra. Magyarországról mindössze 112 román állampolgár iratkozott fel.

A levélvoksolást igénylők száma a tavalyi elnökválasztáshoz képest is emelkedett ugyan, de még mindig jelentősen elmarad a bukaresti hatóságok várakozásától. Egy hónappal meghosszabbították a feliratkozási határidőt, és arra figyelmeztették a külföldön élő román állampolgárokat: több országban előfordulhat, hogy nem adhatják majd le személyesen szavazatukat a külképviseleteken a járványhelyzet miatt.

    
A diaszpóra számára 2016-ban tették lehetővé először, hogy - előzetes regisztráció után - levélben adják le szavazatukat, ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A levélvoksolásra a több mint négymillió külföldön dolgozó román vendégmunkás közül akkor kevesebb mint kilencezer iratkozott fel, közülük pedig alig több mint 4500 küldte is be szavazatát.
    

A levélvoksolásra jelentkezők száma nemcsak ahhoz képest maradt elenyésző, hogy becslések szerint több mint négymillió román állampolgár él külföldön, hanem ahhoz képest is, hogy a román diaszpóra több ízben látványos bizonyítékát adta: nem közömbös az otthoni politikai történések iránt. A tavalyi elnökválasztás második fordulójában például minden tízedik voksot külföldön adtak le: a diaszpórában 944 ezren szavaztak, csaknem annyian, mint Bukarestben.
    

Romániában megyei pártlistás arányos rendszerben választják meg a kétkamarás parlamentet. A 41 megyei választókerület és főváros mellett egy új, 43. számú választókerületet hoztak létre a külföldön élő román állampolgárok számára. A négymilliós román diaszpóra négy parlamenti képviselőt és két szenátort küldhet a 465 tagú bukaresti parlamentbe. Bukarest 1,8 millió választópolgára ezzel szemben 13 szenátort és 29 képviselőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com