Néhány napon belül már másodszor van bombariadó egy Moszkvába tartó szerb repülőgépen

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Négy napon belül másodszor jeleztek bombariadót az Air Serbia szerb légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó gépén, a múlt pénteki eset hamisnak bizonyult, hétfőn pedig szintén visszafordult a gép, de még vizsgálják.A múlt pénteken azt követően kellett a gépnek visszatérnie a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre, hogy bejelentés érkezett, miszerint robbanószer van az éppen felszállt utasszállítón. A gépet a leszállást követően átvizsgálták, de nem találtak rajta bombát.
    

Hétfőn szintén a felszállást követően kapott értesítést a repülőtér, hogy a 125 utassal és a személyzet öt tagjával elindult gépen robbanóanyag található. A napokban több bírálat is érte Szerbiát, amiért "nyerészkedni" akar az Oroszország ellen bevezetett európai szankciókon, mert miután az európai országok betiltották az Oroszországba tartó repülőjáratokat, az Air Serbia megtöbbszörözte Moszkvába tartó járatai számát. Urmas Paet észt európai parlamenti képviselő a közösségi médiában például azt írta, hogy véleménye szerint az Air Serbia gépeit is ki kellene tiltani az európai légtérből.
    

Aleksandar Vucic szerint ismét "lincselési kampány" folyik Szerbia ellen, amiért nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben. Mint mondta, Törökország, a közel-keleti és ázsiai országok is repülnek Moszkvába, ellenük azonban senki nem szólal fel. Nem szólalnak fel a NATO-tag Törökország, vagy az olaja miatt fontos közel-keleti országok ellen, pedig onnan több járat indul - nehezményezte a szerb elnök.


Hozzátette, Szerbia készen áll arra, hogy visszaállítsa az ukrajnai háború kitörése előtti járatszámot, vagyis naponta csak egy gép indul majd az orosz fővárosba, de előtte mindenképpen el kell indulniuk azoknak a gépeknek, amelyekre már megváltották a jegyeket - hangoztatta Aleksandar Vucic a belgrádi Pink televízióban. Az Air Serbia részvényeinek 51 százaléka a szerb állam, 49 százaléka pedig az Egyesült Arab Emírségek Etihad légi közlekedési vállalatának a tulajdonában van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com