Nehéz körülmények között, de mégis megtartják Székelyföld Autonómiájának Napját

A koronavírus-járvány miatt nehéz körülmények között, de mégis megtartják Székelyföld Autonómiájának Napját - jelentette be kedden Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Amint az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt a gyülekezési jogot több helységben korlátozták a hatóságok. Arra kérte a helyi szervezőket, hogy vegyék figyelembe a hatályos korlátozó intézkedéseket.

    
"Ilyen körülmények között kérjük egyrészt azon települések lakóit, ahol nem lehet gyülekezni, hogy otthonaikban emlékezzenek meg Székelyföld Autonómiájának Napjáról, az ablakokba kihelyezett gyertyákkal, a székely zászló kitűzésével, vagy akinek erre lehetősége van, egy lármafa, egy máglya meggyújtásával a saját udvarában vagy kertjében, vagy esetleg egyházi vagy közbirtokossági magánterületen" - közölte az SZNT elnöke.
    

Izsák Balázs ugyanakkor kijelentette: semmilyen korlátozó intézkedés nem tiltja viszont a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésének aláírását, valamint az erre buzdító közösségi oldalak népszerűsítését. És semmi, de semmi nem tiltja, hogy közösen imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com