Nem adja meg magát a török kormánykritikus lap

"Nem adjuk meg magunkat" felirattal a címoldalán jelent meg a török kormánykritikus napilap, a Cumhuriyet (Köztársaság) keddi száma, miután hétfőn a hatóságok őrizetbe vették az újság főszerkesztőjét, több igazgatósági tagját és újságíróját, összesen 13 embert egy terrorizmus elleni intézkedés keretében.

A gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

fetullah gülen

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az esetet a sajtó-, illetve véleményszabadság durva megsértésének, a történteket elfogadhatatlannak nevezte. Schulz ismételten a véleményszabadság, továbbá az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a török vezetőket.

A Cumhuriyet "a szabad sajtó elleni újabb puccsként" értékelte a rendőrségi fellépést és részletesen beszámolt az őrizetbe vételekre vonatkozó nemzetközi bírálatokról. A hiányzó publicisztikák helyei üresen maradtak. A Cumhuriyet emlékeztetett: a napilap első száma a modern, világi Török Köztársaság megalapítását követő évben, 1924-ben jelent meg.

Az újság ugyanakkor nem a legjelentősebb ellenzéki orgánum Törökországban. Napi eladott példányszáma 50 ezer körül alakul, míg a Sözcü című kemalista ellenzéki lapból naponta akár 290 ezret is értékesítenek.

Ezzel az eredménnyel a Sözcü az írott sajtó harmadik-negyedik legnépszerűbb terméke egész Törökországban, szoros versenyben az őt megelőzőkkel újságokkal. A Cumhuriyet az utóbbi években oknyomozó-tényfeltáró tevékenységével került a nemzetközi figyelem középpontjába.

2015 májusában felvételeket közöltek arról, hogy a török titkosszolgálat 2014-ben fegyvereket szállított Szíriába. A cikk miatt Recep Tayyip Erdogan török elnök személyesen indított pert. Az államfő szerint a lap aláássa országa tekintélyét.

A Török Újságírók Egyesületének adatai alapján a hatalomátvételi kísérlet óta eltelt három és fél hónapban közel 170 médiumot állítottak le és 105 újságírót helyeztek fogságba országszerte. Jogvédő szervezetek úgy vélik: a tisztogatások nemcsak az összeesküvők, hanem a másként gondolkodók, illetve a kurd szeparatizmus támogatói ellen is irányulnak.

Kedden Binali Yildirim török miniszterelnök a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén leszögezte, hogy nem riad vissza a nyugati kritikáktól. Közölte: a török kormány védi a sajtószabadságot, de az Európai Unióval (EU) alapvető a nézeteltérés a terrorizmus és a szabad média meghatározásában. Mint fogalmazott: Ankara gondja nem a sajtószabadsággal van, a terrorizmussal szemben járnak el. A kormányfő nehezményezte, hogy Európa mindig a médiát hozza fel kifogásként.

Yildirim a halálbüntetés tervezett visszaállításával kapcsolatban azt mondta, hogy az az alkotmányt érintő kérdés, amelynek módosításához többpárti megegyezésre van szükség. Mint fogalmazott: a változtatás "korlátozott mértékben" végrehajtható, de nem visszamenőleges érvénnyel.

Devlet Bahceli, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnöke az ügyben kedden támogatásáról biztosította a kormányt, ami azonban még nem jelent kétharmados többséget a törvényhozásban, csak egy népszavazás kiírásához elegendő.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com