Nem élte túl a sziklához fagyott kimentett cica! - fotó

Furcsa hívást kapott a fagyos ítéletidőben, a napokban Aaron Moss a MInot-i rendőrségen. Egy cicának kértek segítséget, aki egy sziklához fagyott a mínusz 21 fokban.


A rendőr elmondása szerint 10 éves szolgálata alatt nem fordult elő hasonló eset. A cica valószínű horgászni akart, de beleesett a ház melletti kerti tóba.

Mikor megpróbált kimászni, felkapaszkodott egy kis sziklára – de odafagyott. A tóban víz alatti melegítő berendezést használtak, hogy ne fagyjon be.

A kiküldött állatmentő először nem is látta meg a fagyos időben az állatot, csupán a nyávogást hallotta meg. „A cica összes végtagja odafagyott a sziklához, komoly sérülései voltak – mondta Tanya Tremblay.

591015_1

Azonnal hoztak egy kis forró vizet és egy idő után sikerült kiszabadítani a fagyott cicust. Majd bevitték egy állatkórházba, ahol ellátták sérüléseit.

Először úgy tűnt, hogy sikerült megmenteni. De később kiderült, amíg kint volt szervezete olyan súlyosan károsodott a rendkívüli hidegben, hogy lecsökkent a túlélési esélye. A cica az állatkórházban később elpusztult. 

"A macskával kapcsolatos hívás elég szokatlan volt" –mondta később Tanya. "Azt hittük csak egy vadmacska akarja túlélni a szabadban a telet. A macskán azonosító sem volt, így nem tudni kié lehetett." A háztulajdonosok is csak három óra elteltével találták meg a szerencsétlen állatot.

591018_1

A rendőrség felhívja a lakók figyelmét, hogy alaposan vizsgálják át a garázsokat és minden mást, mert az extrém hideg az állatokat is védtelenné és stresszessé teszi.

(minotdailynews)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com