Nem emelnek vádat Romániában a tavalyi újabb temetőfoglalás és uszítás ügyében

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Vádemelés nélkül lezárta a csíkszeredai ügyészség azokat a büntetőjogi eljárásokat, amelyeket az úzvölgyi katonatemetőben a nacionalista Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület által tavaly engedély nélkül felállított 150 fakereszt ügyében indított - tudatta szerdán a Maszol.ro hírportál Mihai Tirnoveanunak, az egyesület vezetőjének a Facebookon közzétett bejelentését ismertetve.Tirnaveanu felidézte: Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton önkormányzata és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) feljelentései nyomán több eljárás is indult ellene, majd az ügyészség összevonta ezeket a dossziékat. A vádpontok a következők voltak: nyilvános uszítás, gyűlöletre, erőszakra és diszkriminációra való felbujtás, rongálásra való felbujtás, birtokháborításra való felbujtás, sírgyalázás, építési engedély nélküli munkálatok kivitelezése a temetőben.
    

Az ügyészség megállapította, hogy az első vádpontban a tényállás nem áll fenn.

A 150 fa emlékkereszt felállításával kapcsolatban megállapították, hogy bár fennáll a lehetősége annak, hogy az engedély nélkül történt, ez a cselekmény nem tartozik a büntetőjogi körbe, mivel "a temető nem rendelkezik műemlék státusszal" - idézte az erdélyi lap Tirnoveanu Facebook-bejegyzését.
    

A Maszol megkeresésére Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: megfellebbezik a döntést. "Nem tartjuk elfogadhatónak az indoklást. Folytatjuk a csíkszeredai bíróságon" - szögezte le Borboly Csaba. Hasonlóképpen nyilatkozott a Székelyhon.ro hírportál megkeresésére a román egyesület vezetőjét tavaly szintén feljelentő Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester is. Jelezte: megkapták az ügyészségtől a tájékoztatást, miszerint az általuk jelzett bűncselekmények - gyűlöletkeltésre, tulajdon megrongálására, erőszakra, diszkriminációra való felbujtás - nem történtek meg.
    

"Hargita Megye Tanácsával van egy megállapodásunk: a jogászok dolgoznak azon, hogy a bíróságon fellebbezzünk az ügyészség megállapítása ellen" - tette hozzá a községvezető a további lépésekre utalva. A fakereszteket tavaly júliusban állították fel az úzvölgyi katonatemetőben a Calea Neamului egyesület hívei, miután az első térfoglalásukat a román igazságszolgáltatás törvénytelennek minősítette, és egyúttal elrendelte a kihelyezett jelképek és építmények eltávolítását.
   

A közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóra távolították el a 2019-ben önkényesen kialakított román parcella betonkeresztjeit, emlékművét és zászlósorát, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre a szomszédos Bákó megyei Dormanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatalát.
    

A moldvai település önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.
    

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akik nevének felolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása után rendszeresen megismételt ceremóniáknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com