Nem ért egyet az Angela Merkel német kancellárt ért bírálatokkal az osztrák kancellár

Nem ért egyet az Angela Merkel német kancellárt ért bírálatokkal Christian Kern osztrák kancellár, aki egy vasárnapi lapinterjúban az osztrák védelmi miniszter szavaira reagált.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a Kronen Zeitung című lapnak adott pénteki interjújában élesen bírálta a német menekültügyi politikát. A szociáldemokrata politikus kijelentette, hogy Ausztria nem Németország "váróterme".

0000,

Kern párttársa felelőtlennek nevezte Merkel korábbi, már szállóigévé vált kijelentését - "sikerülni fog" (wir schaffen das), amellyel korábban a menekültek befogadására buzdította a németeket.

A kancellár az Österreich című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy a német migrációs politika nem ehhez hasonló jelmondatokban merül ki, hiszen Németország már régóta megteszi az integrációhoz és a menekültek számának csökkentéséhez szükséges lépéseket.

A kancellár szerint a bevándorlást olyan mértékben kell csökkenteni, hogy az lehetővé tegye az integrációt.

Meglátása szerint emiatt fontos a külső uniós határok védelme is, ezért keresi Ausztria az együttműködést Magyarországgal, Szerbiával és Szlovéniával, és emiatt vesznek részt nemzetközi műveletekben is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint fogalmazott: amint látszik, hogy ezek a lépések nem elegendőek, akkor van szükség további intézkedésekre is.

Kern leszögezte: most minden a megfelelő irányba halad, jelenleg a bevándorlás csökkentését szükségállapot nélkül is el tudják érni Ausztriában.

Azonban már ősszel szigoríthatnák a menekültügyi törvényt, amely Kern szerint azt jelentené, hogy a szociális támogatást integrációs feltételekhez kötnék. Elmondta ugyanakkor, hogy a burka viselésének betiltásával nem ért egyet, mivel meglátása szerint az a beilleszkedést nem segíti elő érdemben.

A kancellár a lapinterjúban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Törökország a jelenlegi állapotában emberi jogi, politikai és gazdasági szempontból nem lehet az unió tagállama. Bírálta Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a Törökországgal szembeni kommunikációját. Úgy vélte: nem képviselhető álláspont, ha Törökországnak ígéretet tesznek a tárgyalásokról, azonban utána arról beszélnek, hogy inkább ne csatlakozzanak.

Ugyanakkor a kancellár kiállt amellett, hogy Törökország biztonságpolitikai, migrációs és gazdasági kérdésekben Ausztria fontos partnere, amelyet nem szeretne elveszteni. Leszögezte: az együttműködés új formájára van szükség.

Bécs és Ankara viszonya azóta feszült, hogy Kern felvetette a Törökország európai uniós csatlakozásáról folyó tárgyalások felfüggesztését, és egy másik vezető osztrák politikus hangot adott annak a véleményének, hogy Ankara a diktatúra felé halad. A hét elején Törökország konzultációra hazahívta bécsi nagykövetét, hogy "felülvizsgálják a kétoldalú kapcsolatok állását".

A kancellár szerint Ausztria európai megítélésén rontaná, amennyiben Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjét választanák meg októberben államfővé. Szerinte a nyugtalanság elsősorban amiatt nagy, hogy Ausztria ekkor esetleg kilépne az unióból. Kern kijelentette: kormányzása alatt ilyen nem történhet meg.

Korábban Norbert Hofer arról beszélt, hogy szükséges reformok hiánya esetén Ausztria népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről. Egy szerdai interjújában pedig azt mondta, hogy Törökország unióba való belépése esetén és abban az esetben, ha megszületne egy olyan új uniós alapszerződés, amely csorbítaná a tagállami jogköröket, támogatná az EU-ból való távozást.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com