Nem lesz Putyint ábrázoló mozaik az orosz hadsereg épülő főtemplomában

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nem lesz Vlagyimir Putyin elnököt ábrázoló mozaik az orosz hadsereg felszentelés előtt álló főtemplomában a Moszkva közeli kubinkai Patriot parkban - jelentette ki Sztefan Privalov klini püspök, Kirill pátiárka vikáriusa."Az államfő kívánságával összhangban a művészeti tanács úgy döntött, hogy nem fogja felhelyezni (a mozaikot a szentélyben)" - mondta a püspök, aki egyben a katonai főtemplom plébánosa is. Az elmúlt napokban az orosz sajtóban feltűnést keltett egy fotó, amely az épülő templomnak a Krím félsziget 2014-ben történt visszacsatolásának tiszteletére készülő mozaikképét ábrázolta. Ezen Putyiné mellett megjelent Szergej Sojgu védelmi miniszter, Valentyina Matvijenko, az orosz parlamenti felsőház és Vjacseszlav Vologyin, az alsóház elnöke, Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára, Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonségi Szolgálat (FSZB) igazgatója és Valerij Geraszimov vezérkari főnök képmása is.

    
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap azt mondta, hogy Putyin tudomást szerzett az őt ábrázoló mozaikról, ám úgy gondolja, hogy bár "a jövő nemzedékei egy nap még hálásak lesznek" a mostani orosz vezetés teljesítményére, de ezt ma még korai lenne kifejezni.

Sztefan püspök pénteki nyilatkozata szerint a mozaikot - az ezzel ellentétes állításokkal szemben - még nem helyezték el a templomban, a nagy feltűnést keltő fotó még a műhelyben készült.
    

A templom dekorációjában egyébként az orosz hadtörténet jeles alakjai, így Szuvorov, Kutuzov, Nahimov, Dmitrij Donszkoj és Alekszandr Nyevszkij alakja mellett megjelenik majd Joszif Sztálin szovjet diktátoré is, a második világháború európai szakaszának lezárását követő, a moszkvai Vörös téren megtartott győzelmi parádéval a háttérben.
    

Az orosz fegyveres erők orosz-bizánci stílusban megépített, a kereszttel együtt 95 méter magas főtemplomát az eredeti tervek szerint május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulóján szentelnék fel. Az Interfax hírügynökség szerint az eseményt június 24-re, a Vörös téren a hitlerizmus feletti diadal megünneplésére 1945-ben megtartott parádé évfordulójára vagy szeptember 3-ra, a második világháború lezárásának Oroszországban ünnepelt napjára helyezik át. Az angol nyelvű ellenzéki The Moscow Times azonban úgy értesült, hogy a templomavatást annak ellenére a korábban kitűzött napon fogják megtartani, hogy a katonai díszszemlét a járványhelyzet miatt későbbre halasztották.
    

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az építési munkálatok határideje jövő szerdán jár le. A hatezer ember befogadására alkalmas templomot a hivatalos tájékoztatás szerint a magán- és céges adományok számára létrehozott, 3,6 milliárd rubeles (mintegy 15,5 milliárd forintos) Feltámadás jótékonysági alapból építették fel.
    

A szentély 80 tonnás központi kupoláját tavaly novemberben emelték a helyére a 19,45 méteres átmérőjű toronydobra. A templomnak hat aranyozott, ötvözött acélvázú kupolája van. Mindegyiket a fegyvernemek védőszentjeinek szentelték. A templom harangegyüttesének összsúlya több mint húsz tonna. A győzelem motívumaival díszített 18 harangot, amelyek közül a legnagyobb 8,5 tonnás, a voronyezsi Anyiszimov öntöde készítette el. A harangtorony magassága, a jubileumra utalva, szimbolikusan 75 méter.
    

A templomhoz vezető Emlékezet útja elnevezésű galéria hossza 1418 méter - a Szovjetunió számára ennyi napig tartott a második világégés. A háborút megjárt 30 millió szovjet katona emlékét multimédia standok fogják felidézni. A lépcső kialakításához felhasználták a náci Németország hadseregétől, a Wehrmachttól zsákmányolt fegyverek és lőszerek beolvasztott fémét.
    

A templom felépítésének tervét a moszkvai katonai tárca vezetője, Szergej Sojgu hadseregtábornok 2018 szeptemberben hozta nyilvánosságra. Az orosz fegyveres erők egyébként annak az évnek az augusztusában tartottak első ízben gyakorlatot a csapatok erkölcsi és pszichológiai készenlétének biztosítására, a hadsereg és a hadiflotta tábori lelkészeinek részvételével. Sojgu szerint a személyi állomány körében végzett lelki és felvilágosító tevékenységben "felbecsülhetetlen" szerepük van a katonaság ortodox templomainak.
    

A hadsereg főtemploma egyszerre lesz vallási, oktatási és módszertani központ a katonák, a tábori lelkészek és a civilek számára egyaránt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com