Nem menti meg a cseh kormány az ország egyik legnagyobb feketeszénbányáját

Nem veszi meg a cseh állam az ország egyik legnagyobb feketeszénbányáját, az ostravai Paskovot, amelynek tulajdonosa több milliárd koronás adósságot halmozott fel, s a bánya bezárásával fenyeget, minek következtében mintegy 2000-2500 ember kerülne utcára - döntött a cseh kormány szerda este.

cseh kormánykoalícióbanJirí Rusnok miniszterelnök a kormány ülése után a Hospodárské Noviny című prágai gazdasági napilapnak azt mondta, hogy a kormány elsősorban arra fog összpontosítani, hogy segítséget nyújtson a bajba került bányászoknak, illetve az egész morva-sziléziai régiónak.

"Hangsúlyozom, hogy a cseh kormány a cseh adófizetők pénzéből semmiféle magántulajdonban lévő cég adósságát nem fogja kifizetni. Ez egész egyszerűen kizárt" - jelentette ki Rusnok. Leszögezte: az európai uniós szabályozás is tiltja, hogy az állam ilyen értelemben segítséget nyújtson egy magáncégnek.

"Hogy megtartsuk a Paskov bányában a szénfejtést, amely évente 1,5-2 milliárd koronás veszteséget hoz, elképzelhetetlen. Az előbbi összeget osszák el a 2000-rel, tehát a probléma sújtotta emberek számával, s azonnal látni fogják, hogy ilyen összegből luxuskörülményeket tudunk nekik teremteni, anélkül, hogy a bánya megmentésével foglalkoznánk" - fejtette ki a kormányfő.

A Paskov bánya az Ostravsko-Karvinské Doly (OKD) bányatársaságé, amely az Amszterdamban bejegyzett NWR bányaipari társaság tulajdona. Az NWR kedden jelentette be, hogy 2014 végéig bezárja a Paskovot. Ha az állam mégis fenn akarná tartani az évi mintegy 4-8 milliárd koronás támogatást igényelne. Az összeget az NWR közölte, a miniszterelnök azt mondta, nem tudja, honnan vették ezt a számot.

A szénkészleteket számításba véve, egyébként, a fejtés 2018-ig lenne fenntartható.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com