Nem nagyon bíznak politikusaikban a csehek

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Nemigen bíznak politikusaikban a csehek. A bizalmatlanság minden politikus iránt nagyobb arányú, mint a bizalom - derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet december végén, január elején készített országos felméréséből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.A legmagasabb bizalmi indexet Andrej Babis, az ellenzéki ANO elnöke, volt kormányfő, Tomio Okamura, az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke, valamint Milos Zeman államfő esetében mutatták ki.
    

Andrej Babisban a megkérdezettek 45 százaléka bízik, míg 50 százalékuk nem, Tomio Okamurában 43 százalékuk bízik, és 50 százalékuk nem, míg az államfői bársonyszékéből márciusban távozó Milos Zemanban 35 százalékuk bízik, a megkérdezettek 61 százaléka nem. Összehasonlításul: Václav Klausban, Zeman elődjében, mandátuma végén a megkérdezettek 26 százaléka bízott. Egy hónappal korábban Klaus bizalmi indexe még 53 százalékos volt, de 2013 januári amnesztiája, amely nagy indulatokat váltott ki, és amelyet a közvélemény ellenérzésekkel fogadott, nagyon megtépázta a volt elnök babérjait. Klaus amnesztiája alapján ugyanis több mint 110 ezer büntetést töröltek el, köztük olyan emberekét is, akik súlyos gazdasági visszaéléseket követtek el, s a büntetésüket a közvélemény és a sajtó indokoltnak tartotta.
    

Zeman bizalmi indexe 2013 márciusi beiktatásakor 51 százalékon volt, de az utóbbi években folyamatosan csökkent. Petr Fiala jelenlegi miniszterelnökben a megkérdezettek 34 százaléka, Vít Rakusan kormányfőhelyettesben, belügyminiszterben 32 százaléka bízik. A leginkább elutasított politikus Markéta Pekarová Adamová, a képviselőház elnöke, a TOP 09 párt vezetője. Pekarovában a megkérdezettek 20 százaléka fektet bizalmat, míg 65 százalék elutasítja.
    

A felmérésből kiderült, hogy a kormány minisztereinek mintegy harmadát a megkérdezettek több mint fele nem is ismerte. Petr Pavel, a január végén megválasztott új cseh köztársasági elnök még nem szerepelt a felmérésben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com