Nem vonnak el költségvetési forrásokat a román nemzetbiztonsági intézményektől

Nem járult hozzá a román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) keddi ülésén a kormány által javasolt költségvetési kiigazításhoz, mivel az több nemzetbiztonsági intézménytől forrásokat vonna el - jelentette be Klaus Iohannis államfő.Hozzátette: nem rekesztette be, csak felfüggesztette a CSAT ülését, alkalmat adva a kormánynak, hogy olyan tervezetet terjesszen elő, amely nem faragja le - szerinte indokolatlanul - a titkosszolgálatok és más intézmények forrásait, miközben az egyébként "erőteljesen pozitív" kiigazítás más szektoroknak jelentős többletforrásokat irányoz elő.

    
A jobboldali elnök úgy vélekedett: a szociálliberális kormány "politikai piszkálódásáról" lehet szó. A kormánynak kötelező kikérnie a CSAT jóváhagyását, a testület pedig csak konszenzussal hozhat döntéseket - emlékeztetett Iohannis.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com