Német államfő: a nézeteltérések ellenére szorosak a német-lengyel kapcsolatok

A nézeteltérések ellenére szorosak a német-lengyel kapcsolatok - hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Berlinben Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése előtt.Kiemelte, hogy Németország és Lengyelország között ugyan vannak vitatott ügyek, de a két szomszédos ország viszonyában sokkal több az összekötő, mint a szétválasztó elem. A német szövetségi elnök egyben kifejezte reményét, hogy a varsói vezetés az európai uniós jog tiszteletén nyugvó álláspontot foglal el az Európai Bíróságnak a lengyel legfelsőbb bíróságra vonatkozó döntésével kapcsolatban.

    
Frank-Walter Steinmeier aláhúzta, hogy a lengyel igazságügyi reform körüli aggodalmak nem német-lengyel, hanem közös európai ügyet jelentenek. Andrzej Duda ezzel kapcsolatban megjegyezte: sajátosnak találja, hogy az Európai Bíróság közvetlenül a lengyelországi önkormányzati választás előtt hozta nyilvánosságra döntését.
    

A lengyel államfő a közös sajtótájékoztatón rendkívül fontosnak nevezte a két ország barátságát, és mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok jelentőségét emelte ki. Korábbi nyilatkozatait megerősítve ismét elutasította az orosz földgázt Németországba Lengyelország megkerülésével szállító Északi Áramlat-2 beruházást.
    

A vezetékrendszer nem kereskedelmi, hanem az európai "energetikai egyensúlyt" veszélyeztető politikai projekt, amely az EU keleti térségének ellátásbiztonságát is fenyegeti - mondta. Aláhúzta, hogy az üggyel kapcsolatban nem tapasztalt szolidaritást az Európai Bizottság részéről, pedig ez elvárható lenne Brüsszeltől.
    

A lengyel államfő kétnapos látogatáson tartózkodik Berlinben, ahol német vezetőkkel együtt ünnepli meg hazája függetlenségének századik évfordulóját. A látogatás keddi, záró napján díszebéd keretében tárgyal a német államfővel, majd együtt részt vesznek a kétoldalú kapcsolatok legfőbb intézményeként számon tartott Német-Lengyel Fórum 19. tanácskozásán.
   

A lengyel államfő kedden Angela Merkel kancellárral is találkozik, este pedig részt vesz egy ünnepi hangversenyen, amelyet a lengyel függetlenség helyreállításának évfordulója alkalmából rendeztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com