Német államminiszter: Oroszország meg akarja semmisíteni Ukrajna kulturális identitását

Oroszország az ukrán kulturális önazonosságot is meg akarja semmisíteni az Ukrajna elleni támadással  - jelentette ki a német szövetségi kormány kulturális és médiaügyekért felelős államminisztere egy keddi interjúban.A Zöldek politikusa az ukrajnai Odesszában az ARD német országos közszolgálati televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy Oroszország háborúja Ukrajna ellen "valójában a kultúra, és a demokrácia kultúrája elleni háború".
    

Ismertette: a támadásban eddig 375 kulturális intézmény rongálódott vagy semmisült meg, köztük múzeumok, színházak, koncerttermek, és az orosz csapatok megrongáltak vagy romba döntöttek 137 templomot is, főleg ortodoxokat. Könyvtárakat és levéltárakat is érnek támadások, vagyis "veszélyben van a települések, közösségek, az egész társadalom emlékezete is".
    

Mindez "világosan mutatja, hogy a háború célja Ukrajna kulturális identitásának megtámadása és megsemmisítése" - húzta alá az államminiszter az ARD-ben élőben sugárzott interjúban. Mint mondta, a német kormány nemzetközi összefogással, egy úgynevezett kulturális vagyonvédelmi hálózat révén igyekszik hozzájárulni az ukrajnai kulturális intézményrendszer és a műkincsek védelméhez.
   

A hálózat legújabb kezdeményezése azt szolgálja, hogy Odessza óvárosa kulturális világörökségi helyszín legyen - tette hozzá, kifejtve, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által vezetett világörökség-programban működő vészhelyzeti mechanizmus beindításával igyekeznek elérni az odesszai óváros felvételét a világörökségi helyszínek listájára.
    

Megjegyezte: a fekete-tengeri kikötővárosban "minden sarkon tapasztalható, hogy valóban vészhelyzet van". A világörökségi státusz a remények szerint a katonai védelem mellett egy újabb, szellemi "védőpajzs" lehet az orosz támadások ellen - mondta Claudia Roth. A politikus hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Odesszába ukrán kollégája, Olekszandr Tkacsenko kulturális és információs politikai miniszter meghívására.


Ő az első német kormánytag, aki az orosz támadás kezdete óta felkeresi a nagyjából egymillió lakosú várost, amely nemcsak kulturális, hanem kereskedelmi központ is, és stratégiai jelentősége miatt számos alkalommal került már orosz tüzérségi támadás alá. A német szövetségi parlament (Bundestag) a napokban fogadta el az új 2022-es költségvetést, amelyet az ukrajnai háború miatt kellett kidolgozni. Ebben 20 millió eurót különítettek el az ukrán kulturális intézmények és a független médiumok támogatására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com