Német járványügyi vezető: egyelőre nem sikerült elnyomni a járványt, hónapokig tart még a védekezés

Nem sikerült még elnyomni a koronavírus-járványt Németországban, de a vírus terjedésének lassítására tett intézkedések sikeresek - mondta a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy az első hullám levonulása után is hónapokig tart majd a védekezés.Lothar Wieler tájékoztatóján kiemelte: jó hír, hogy az igazolt fertőzöttek száma nem emelkedik már annyira gyorsan, mint a járvány elején, a fertőzöttek több mint 50 százaléka már legyőzte a vírust, és a jelenlegi ütem alapján nem kell tartani az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésétől.

    
Németország nemzetközi összevetésben "nagyon jól áll", de még nem lehet kijelenteni, hogy sikerült elnyomni a járványt. Egyelőre "lassulást látunk" - mondta az RKI vezetője. Kiemelte, hogy az igazolt új fertőzések száma viszonylag magas szinten stabilizálódott, az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) - amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust - pedig 1,2, holott a járvány csak akkor hagy alább, ha sikerül ezt az arányt tartósan 1 alá szorítani.
    

Az igazolt fertőzöttek körében mért halálozási arány is magas, már 2,4 százalék, ami annak tulajdonítható, hogy egyre több idős ember fertőződik meg, mert egyre inkább terjed a vírus az idősotthonokban és kórházakban. Az sem teljesen világos még, hogy mennyire lassult a vírus terjedése, mert az RKI csak a tartományokból hivatalos úton továbbított adatok alapján tudja követni az igazolt fertőzöttek számának alakulását, és hét végén, ünnepnapokon nem érkezik meg mindenhonnan az összes adat.
    

Így egyelőre nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy elkezdett-e már csökkenni a napi új regisztrált fertőzések száma. Az biztos, hogy a növekedés üteme lassult, és az ellátórendszer bírja a terhelést. Intenzív ellátásra alkalmas kórházi ágy és lélegeztetőgép is van elég. Az eredmények az emberek felelősségteljes, fegyelmezett magatartásának köszönhetőek - fejtette ki Lothar Wieler, megjegyezve, hogy az egyik vezető mobilszolgáltatótól származó anonimizált adatok alapján az emberek ismét többet mozognak, a lakossági mobilitás az első hetek mintegy 40 százalékos visszaesése után emelkedésnek indult, ami azonban nem baj, ha mindenki betartja a tisztasági és távolságtartási szabályokat.
    

Ezek a szabályok és egy sor korlátozás még hónapokig a mindennapok részei lesznek, mert vírus a járvány első hullámának levonulása után még nem tűnik el, a védekezés így hosszú ideig tart még - húzta alá az RKI vezetője. Az intézet kimutatása az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) kedd délelőttig 125 098 embernél mutatták ki, ami 2082 esettel, 1,69 százalékkal több az egy nappal korábbinál.
    

Az igazolt fertőzöttek közülük 2969 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19), ez 170 esettel több az előző napinál. A gyógyultak becsült száma 68 200, ami 3900 esettel több hétfőhöz képest. Ezt a számot csak becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és nem kell külön bejelenteni, ha valaki már átesett a fertőzésen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com