Német külügyminiszter: meg kell újítani az Iránnal szembeni szankciókat

Az Európai Uniónak meg kell újítania az Iránnal szembeni szankciókat az iráni atomprogramról 2015-ben létrejött nemzetközi megállapodás megsértése miatt - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyi tanács ülésének szünetében hétfőn.Irán a múlt héten jelentette be, hogy újrakezdi az urándúsítást a fordói atomlétesítményében, és megkezdte a centrifugák feltöltését uránium-hexafluoriddal. Ali Akbar Szálehi, az Iráni Atomenergia-ügynökség (AEOI) vezetője hétfőn közölte: Irán nagyobb mennyiségben képes alacsonyan dúsított uránt előállítani, miután újraindította a föld alatti laboratóriumot.

    
"Iránnak vissza kell térnie kötelezettségvállalásaihoz. Ellenkező esetben fenntartjuk a jogot, hogy a megállapodásban meghatározott összes mechanizmust életbe léptessük" - mondta Maas. Egyre növekvő aggodalmat vált ki, hogy Irán nemcsak bejelentette az urándúsítás folytatását, hanem el is kezdte azt - tette hozzá.
    

Maas azt is elmondta, hétfő délután Párizsban találkozik brit és francia kollégáival, hogy megvitassák a következő lehetséges lépéseket. Stef Blok holland külügyminiszter nyilatkozatában szintén aggodalmát fejezte ki az iráni nukleáris tevékenység miatt. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint azonban nincs itt az ideje szankciók újbóli bevezetésének. "A szankciók nem oldják meg a problémát" - mondta.
    

Ali Akbar Szálehi hétfőn azt mondta, országa jelenleg legalább 5,5 kilogramm alacsony dúsítású uránt állít elő naponta. Az AP amerikai hírügynökség tájékoztatása szerint Irán ezt megelőzően naponta mintegy 450 gramm alacsonyan dúsított uránt állított elő. Az Irán nukleáris programjáról 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás legfeljebb 3,67 százalékban állapította meg az urándúsítás felső küszöbét, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) már augusztus végén arról számolt be, hogy Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát.
    

Az átfogó egyezménnyel - amelyet az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Németországgal írt alá a teheráni kormány - a nemzetközi közösség azt akarta szavatolni, hogy az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a mérföldkőnek tekintett egyezményből, és azóta több lépcsőben szankciókkal sújtotta az iszlám köztársaságot, hogy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com