Német külügyminiszter: növelni kell Törökország pénzügyi támogatását

Növelni kell Törökország európai uniós menekültügyi pénzügyi támogatását - sürgette a német diplomácia vezetője csütörtökön Berlinben az EU-s külügyminiszterek zágrábi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában.Heiko Maas kiemelte, hogy az EU-nak továbbra is erősebben kell támogatnia Törökországot pénzügyileg a menekültek és migránsok befogadásában kifejtett erőfeszítéseiben, mert "Törökország fogadja be a legtöbb menekültet a világon, és a méltányos tehermegosztás a mi érdekünk is".

   
Azonban a német kormány azt is elvárja, hogy Törökország tartsa be az EU-val 2016-ban kötött menekültügyi megállapodást - tette hozzá a külügyminiszter a tárca közleménye szerint. Heiko Maas aláhúzta: "fontos, hogy ne hagyjuk magára Görögországot, hanem találjunk egységes európai választ a török-görög határon kialakult helyzetre".
    

"Mint mindig, most is a leggyengébbek fizetik a legnagyobb árat, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy gyors segítséget nyújtsunk, különösen a védtelen gyermekeknek" - mondta. A külügyminiszterek tanácskozásának központi témája a szíriai Idlíb tartomány, ahol "drámai méreteket ölt a humanitárius katasztrófa", ezért a német kormány további 100 millió eurót ajánlott fel az ENSZ-nek az rászoruló idlíbiek elhelyezésére és ellátására.
    

Azonban a támogatásnak vannak feltételei; lehetőséget kell biztosítani a humanitárius segítség eljuttatására és gondoskodni kell a segítők és a lakosság védelméről. Döntő jelentőségű, hogy a csütörtöki moszkvai orosz-török csúcstalálkozón megteremtsék ezeket a feltételeket - fejtette ki a német külügyminiszter.
    

Mint mondta, azonnali fegyvernyugvásra van szükség, biztosítani kell a segélyszervezeteknek a hozzáférést a segítségre szoruló szíriai belső menekültek millióihoz, és Oroszországnak latba kell vetnie befolyását a Basár el-Aszad vezette szíriai rezsimnél, hogy "hagyjanak fel végre a kórházak és iskolák ellen intézett támadásokkal".
   

Az ENSZ adatai szerint a szíriai kormányerők és az ellenzéki fegyveresek összecsapásai következtében az utóbbi három hónapban csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Idlíbben. Bassár el-Aszad csapatait Oroszország és Irán támogatja, míg Törökország az úgynevezett mérsékelt felkelők oldalán áll.
  

Az idlíbi harcokkal összefüggésben a török kormány február végén közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Így több tízezer ember gyűlt össze a görög-török határ térségében. A görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com