Német külügyminiszter: rendkívül aggasztó az új kínai nemzetbiztonsági törvény

Rendkívüli módon aggasztó az új kínai nemzetbiztonsági törvény, és Hongkong autonómiáját kikezdő alkalmazása hatással lesz az Európai Unió és Kína kapcsolatára - nyilatkozott a német külügyminiszter szerdán Berlinben.Heiko Maas a ZDF országos köztelevíziónak elmondta, hogy a kínai nemzetbiztonsági törvény bevezetése próbára teszi az Európai Unió külpolitikáját. A Hongkong önállóságát fokozatosan felmorzsoló jogszabályra tagállami különutak helyett egységesen kell reagálni. Az uniós tagországok közösségének közös hangon kell megszólalnia, mert csak együtt lehet érvényesíteni az európai érdekeket és értékeket, a tagországok külön-külön nem elég erősek ehhez - mondta a német külügyminiszter.

    
Az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségének átvétele alkalmából készített interjúban a politikus kiemelte: a német soros elnökség legfőképpen azért küzd, hogy a tagállamok a lehető leggyorsabban megállapodjanak a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló pénzügyi alapról.  "Nagyon szorít az idő", a járvány miatti válságot különösen megszenvedő tagoknak, köztük Olaszországnak és Spanyolországnak sürgősen el kell juttatni a segítséget  - tette hozzá.
    

A legfontosabb ügyek közé tartozik a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetés is - mondta a német diplomácia vezetője. A soros elnökség egyik kiemelt törekvését vázolva hozzátette: el kell érni, hogy "elzárják a pénzcsapot" a jogállamiság elvét súlyosan megsértő tagállami kormányok előtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com