Német lap a magyar bankrendszerről

A Handelsblatt című német üzleti lap A bankok orbanizálása címmel közölt cikket a magyar bankszektor helyzetéről online kiadásában. Hans-Peter Siebenhaar cikkében kiemelte, hogy Orbán Viktor "jobboldali populista kormányfő" már három éve a bankszektor nemzeti tulajdonba vételére, "nacionalizálására" törekszik, álláspontja szerint "magyar kézben" lévő bankokra van szükség, mert válság esetén a pénzintézetek a tulajdonosi szerkezetből következő nemzeti érdekeknek megfelelően cselekednek.


Ezt a törekvést a "legmélyebb meggyőződéssel történelmi küldetésként" fogja fel a magyar kormányfő, és a +Magyarország az első+ jelszó alapján a nemzeti érdeket a középpontba helyező gazdaságpolitika részeként elérte, hogy a bankszektor több mint 50 százaléka magyar tulajdonban legyen. A külföldi versenytársak körében aggodalmat okoz a magyar bankok megcélzott "dominanciája", hiszen torzítja a versenyt, azonban új üzleti lehetőségeket is jelent. Ugyanis vállalati ügyfelek és nagy vagyonnal rendelkező ügyfelek a magyar bankok helyett inkább a Nyugat-Európából érkezett bankokat választják, mert igen bizalmatlanok azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a kormány pénzügypolitikai reakciója egy újabb pénzügyi válságra - írta a Handelsblatt.


A lap szerint a paiacon arra számítanak, hogy a "nacionalizálás" nem folytatódik ilyen erőteljesen. Majd a továbbiakban idézi Andreas Treichlt, az Erste Group vezérigazgatóját, aki a tavalyi eredmények múlt heti  bécsi ismertetésekor kijelentette, hogy Magyarországon javult az üzleti környezet, "jobban érezzük magunkat".


http://www.handelsblatt.com/unternehmen/banken-versicherungen/finanzmarkt-in-ungarn-die-orbnisierung-der-banken/19472550.html


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com