Német lap: közvetlen kapcsolatban állhatott az Iszlám Állammal a würzburgi és az ansbachi merénylő

Közvetlen kapcsolatban állhattak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel a németországi Würzburgnál és Ansbachban júliusban elkövetett merényletek tettesei a mobiltelefonon folytatott üzenetváltásaik (chat) alapján - jelentette a Der Spiegel című német hírmagazin pénteken a nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva.polizeiA beszámoló szerint a würzburgi támadás bizonytalan személyazonosságú - 17 éves afgán menedékkérőként regisztrált - elkövetője és az ansbachi merénylet 27 éves elutasított szíriai menedékkérő tettese egy azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén többször kapcsolatba lépett feltételezett IÁ-tagokkal. A partnerek több telefonszámot, köztük szaúd-arábiai számokat használtak.

A würzburgi merénylő azzal az üzenettel búcsúzott el, hogy "találkozunk a mennyországban". Előtte chatpartnere azt javasolta, hogy autóval hajtson tömegbe. A támadó elvetette az ötletet, arra hivatkozva, hogy nincs jogosítványa, és azt írta, hogy inkább felszáll egy vonatra és rátámad az első utasokra, akik elé kerülnek.

A merénylő július 18-án egy Würzburgba tartó vonaton késsel és baltával felfegyverkezve rárontott négy kínai turistára. Életveszélyes sebesüléseket okozott nekik, majd a szerelvényről leszállva megsebesített egy német nőt is. Rátámadt az elfogására érkezett terrorelhárítókra is, ezért lelőtték.

A Der Spiegel szerint a július 24-én Ansbach óvárosában egy szabadtéri koncert helyszínének közelében elkövetett robbantásos merénylet tettese az üzenetváltásai alapján valószínűleg nem szándékosan hozta működésbe a hátizsákjába rejtett házilagos készítésű pokolgépét. A terv inkább az lehetett, hogy a hátizsákot lerakja a tömegben és távirányítással felrobbantja.

Erre utal, hogy chatpartnere röviddel a merénylet előtt arra utasította, hogy készítsen videofelvételt a robbantásról és küldje el az IÁ-nak. Az üzenetváltásban arról is szó esik, hogy újabb merényleteket is el kell majd követnie.

Ezzel egybevág, hogy szállásán további pokolgépek előállítására alkalmas anyagokat és tárgyakat találtak, és a merénylet után az IÁ által közzétett videofelvételen egy arcát fekete sállal takaró férfi azzal fenyegetőzik, hogy a németek "nem fognak tudni többé nyugodtan aludni", mert felrobbantják otthonaikat, és ígéretet tesz arra, hogy elviselhetetlenné teszi az életet az országban.

Azonban a pokolgép már akkor működésbe lépett, amikor a hátizsák még nála volt. A merénylő meghalt a robbanásban, 15 ember megsebesült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com