Német lapok a kvótaperben hozott ítéletről

Németországban több lap az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítéletével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken.A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Ajándék Orbánnak címmel közölte Stephan Löwenstein összeállítását, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő "belpolitikailag profitál" a bírósági döntésből, amelyet minden fenyegetés ellenére nem akar elfogadni, míg az eljárás másik résztvevője, Szlovákia tárgyalásokban reménykedik.

    
Egy elemzőt idézve kifejtette: a Nyugat bírálatai ellenére felépített határkerítés Orbán kormányának "jelképe" lett, a "Brüsszel-ellenes retorika" pedig mozgósítja szavazótáborát, és az egész ügy révén "szabadságharcosként" tudja bemutatni magát a választók előtt. A többi között hozzátette: elsősorban belpolitikai célokat szolgálhat Orbán azon követelése is, hogy az Európai Bizottság járuljon hozzá a határvédelem költségeihez.
    

A konzervatív Die Welt Magyarország veresége Orbánnak győzelem címmel közölte Boris Kálnoky cikkét, aki kiemelte: a bírósági döntés a kormányfőnek "nagyon jól jön - kampánytémaként". Hangsúlyozta: "már régen nem érvényes" Orbán kijelentése, miszerint elfogadja a menekültkvótákról szóló döntést, és "nem lenne meglepő", ha az ügyet egészen a 2018-as választásokig napirenden tartaná, mert a magyar társadalom nagy része elutasítja a muzulmánok bevándorlását, és a többség politikai oldalakat átívelően támogatja Orbán menekültpolitikáját.
    

Hozzátette: a magyar kormány attól tart, hogy a menekültkvóta ügye a német választások után rögtön napirendre kerül, és ez a közép-európaiak számára "igazi sorskérdés", méghozzá nemcsak a politikusok, hanem a választók szerint is, ugyanis "nem akarnak multikulturális társadalmakat", és az a véleményük, hogy "külföldiek Brüsszelből nem parancsolgathatnak a választók akaratával szemben". Amennyiben mégis ez történne, "még sokkal tovább mélyülne a szakadék Európában".
    

A liberális Süddeutsche Zeitung Törvényen kívül címmel közölte Heribert Prantl kommentárját, amely szerint Orbán reakciója a bírósági döntésre "halálos bűn, Európa-jogi bűncselekmény". A kormányfő jogsértéssel vádolja az Európai Bíróságot, ami "nem egyszerűen sértés, rágalom és jogi szentségtörés, nem csupán neveletlenség, hanem támadás az unió lényege ellen".
    

Az EU "jogközösség", az Európai Bíróság dolga pedig a jogszolgáltatás. Aki ezt nem veszi figyelembe, az önbíráskodást gyakorol, és ezzel "szakít a közösséggel, és törvényen kívül helyezi magát". Ezért "eljött az ideje az európai jogállamiság offenzív védelmének", ami azt jelenti, hogy meg kell indítani Magyarország ellen az uniós szavazati jog felfüggesztésére irányuló, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com