Német miniszter: aggályos a magyar Országos Atomenergia Hivatal jogkörének megváltoztatása

Aggályosnak nevezte a magyar Országos Atomenergia Hivatal (OAH) jogkörét érintő törvényi változtatást Barbara Hendricks német szövetségi környezet- és természetvédelmi, építésügyi és nukleáris biztonsági miniszter a Süddeutsche Zeitung című liberális német lap pénteki számában. A miniszter elmondta, hogy a "legnagyobb mértékben aggályos" az OAH jogkörének "megnyirbálása". A szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a Süddeutsche Zeitung címoldalán Orbán atomtervei nyugtalanítják Berlint címmel közölt összeállításban hozzátette: a nukleáris biztonsághoz elengedhetetlen, hogy az atomerőművek üzemeltetését ne politikai szempontok alapján ítéljék meg, hanem egy "független, cselekvőképes felügyeleti hatóság felügyelje".

A lap felidézte: a magyar kormány az atomenergiáról szóló törvény december 6-i módosításával felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben szabályozza "a hatósági engedélyektől való eltérés lehetséges módjait és feltételeit a létesítés alatt álló nukleáris létesítményben". Az újság többek között hozzátette, hogy szakértők szerint ez ellentétes a nemzetközi joggal. A nukleáris biztonságról szóló nemzetközi egyezmény ugyanis megkövetel egy hatóságot, amely a kormánytól függetlenül adja ki az engedélyeket és ellenőrzi betartásukat.

"Ha az állam figyelmen kívül hagyja a hatóság rendelkezéseit, akkor az engedélynek nincs értéke" - mondta a lapnak Gerrit Niehaus, a Baden-Württemberg tartományi nukleáris felügyeleti hatóság vezetője. A Süddeutsche Zeitung szerint Barbara Hendricks is hasonlóan ítéli meg az ügyet. A miniszter a lapnak elmondta, szerinte tartani lehet attól, hogy Magyarország "figyelmen kívül hagyja a nemzetközi és európai jogot".

Korábban az ellenzéki Zöldek egyik szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője, Sylvia Kotting-Uhl levélben fordult a szakminiszterhez és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterhez, azt kérve, hogy a német kormány tegyen lépéseket azért, hogy az Európa Bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A politikus levelében kiemelte: nem szabad megengedni, hogy "egy uniós tagállam a nukleáris biztonság törvénysértő csökkentésén munkálkodjék".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com