Német szociáldemokrata kancellárjelölt: a választás nyerteseinek kell kormányt alakítaniuk

Azoknak a pártoknak kell megalakítaniuk Németország következő kormányát, amelyek megerősödve kerültek ki a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásból - jelentette ki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben.Olaf Scholz az SPD vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján kiemelte: a vasárnapi Bundestag-választás nyertesei a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), ezért ennek a három pártnak kell kormányt alakítania, méghozzá a választás győztese, az SPD vezetésével.
    

Az FDP azon javaslatával kapcsolatban, miszerint először a liberálisoknak és a Zöldeknek kellene tárgyalniuk a közös kormányzás lehetőségeiről, újságírói kérdésre azt mondta: "teljesen oké, ha egymással is beszélnek, akikkel együtt akarunk dolgozni". Az együttműködést a bizalomra kell felépíteni, és azzal a szándékkal kell nekivágni a kormányzásnak, hogy a következő választás után is együtt maradjon a koalíció - mondta, felidézve, hogy amikor az FDP legutóbb kormányon volt és a jobbközép CDU/CSU partnereként tevékenykedett, végül kiesett a Bundestagból.
    

Ugyancsak a bizalomra hivatkozva Olaf Scholz kiemelte, hogy nem a nyilvánosság előtt vitatják meg az együttműködés lehetőségeinek feltérképezését szolgáló előzetes megbeszélések és a koalíciós tárgyalások menetrendjét és témáit, és azt sem, hogy az SPD mihez ragaszkodik a választási programjából, és milyen ügyekben tehet engedményeket partnereinek.
    

Elmondta, hogy karácsony előtt szeretnék megalakítani az SPD-Zöldek-FDP kormányt. Felidézte, hogy Németországban volt már szociálliberális - SPD-FDP összetételű - szövetségi kormány (1969-től 1982-ig), és volt már "szociálökológiai" - SPD-Zöldek összetételű - kormány is (1998-tól 2005-ig). Ezekre az előzményekre csatlakozva a három párt összefogásából "sikerülhet valami jó országunk számára most, a húszas évek elején" - mondta Olaf Scholz.
    

Hozzátette: igen figyelemreméltó, hogy a német politikában éppen ennek a három pártnak van "elbeszélése a haladásról", elképzelése arról, hogy miként fejlődhet, léphet előre az ország és a társadalom. A szociáldemokraták a mindenkit megillető tiszteletet a középpontba helyező programjában foglalta össze ezt az elbeszélést, a Zöldek által képviselt "fejlődéstörténet" középpontjában a klímavédelem áll, és a liberálisoknak is van ilyen elbeszélésük a "modern társadalomról" - fejtette ki a politikus, kiemelve, hogy eredményes lehet egy kormány, amelyet ugyan más-más alapállásból, de ugyanúgy a haladást, a fejlődést képviselő pártok alkotnak.
   

A szociáldemokraták kancellárjelöltjét kérdezték a többi között külpolitikai törekvéseiről is, amelyekkel kapcsolatban a mindenkori berlini vezetés politikájában megmutatkozó folyamatosságot, az Európai Unió (EU) és a transzatlanti kapcsolatok erősítésének igényét emelte ki. Mint mondta, a legfontosabb a jogállamiság, a demokrácia, a piacgazdaság, a szociális állam és a technológiai fejlődés, mindezt pedig csak együtt tudják biztosítani az EU tagállamai.
    

Németország az EU közepén fekvő "nagy országként, nagy lakosságával és nagy gazdasági erejével különleges felelősséget visel", ami azt jelenti, hogy "nemzeti üggyé kell tennie az EU fejlődését, a Kelet és a Nyugat és az Észak és Dél közötti jó együttműködést, és azt, hogy ne próbálja senki dominálni az EU-t, hanem mindenki számára jó perspektívát nyújtson" a közösség - fejtette ki Olaf Scholz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com