Német védelmi miniszter: Trump kirajzolódó győzelme "súlyos megrázkódtatás"

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a választási kampány durva, megosztó jellege ellenére tudomásul kell venni, hogy az Egyesült Államokban "szabad és demokratikus" elnökválasztást tartottak.

A kirajzolódó eredmény azt mutatja, hogy a választás a leszakadástól félő és változást követelő emberek felkelése volt - mondta Ursula von der Leyen.
Teljesen világos, hogy Donald Trump amerikai elnökként felteszi majd a kérdést az európai NATO-partnereknek, hogy mit tesznek a szövetségért, azonban az európaiaknak is joggal kérdezhetik, hogy mit várhatnak a Trump-adminisztrációtól - emelte ki a miniszter.



Rámutatott: a kampány fontos jellegzetessége volt, hogy Donald Trump a saját pártjától elkülönülve folytatta a választási küzdelmet, így az eddig megszokott felállással ellentétben a republikánus jelölt körül nem volt egy, a pártból származó tanácsadói csoport, amelynek tagjaival lehetett volna konzultálni a programról. Ezért "nagyon sok a kérdőjel", nem lehet tudni, hogy Donald Trump mit valósíthat meg ígéretei közül, sőt, azt sem tudni, hogy "egyáltalán mi is a programja" - húzta alá Ursula von der Leyen.

Hasonlóan nyilatkozott a szövetségi parlament (Bundestag-) külügyi bizottságának CDU-s elnöke, Norbert Röttgen is, aki a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy a részeredményekből kibontakozó kép "nemcsak csalódás, hanem megrázkódtatás is".

Donald Trump a "harag hangja", és arra lehet számítani, hogy elnökként is úgy tevékenykedik majd, mint a kampányban, ami "semmi jót nem ígér" - mondta a Bundestag külügyi bizottságának elnöke.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) részéről Niels Annen, a párt frakciójának egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa a ZDF-nek ugyancsak azt mondta, hogy a kirajzolódó eredmény sokkhatásként érte. Mint mondta, a demokraták jelöltjének, Hillary Clintonnak "nem csak barátai vannak az SPD-ben, de legalább tudhattuk, hogy mire lehet számítani tőle", Donald Trump esetében viszont "egyáltalán nem tudjuk".

A Bundestag ellenzéki pártjai, a Zöldek és az SPD-től álló Baloldal részéről élesen bírálták Donald Trumpot. A repbublikánus jelölt győzelmével az Egyesült Államok "hátat fordít a szabad világnak", ezért az Európai Unió tagországainak az eddiginél szorosabb együttműködést kell kezdeniük, és nem szabad "visszafordulniuk a nemzetállam felé" - emelte ki a ZDF választási műsorának Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke.

Bernd Riexinger, a Blaoldal társelnöke hozzátette: félő, hogy az amerikai társadalom tekintélyelvű társadalommá válik, mert Donald Trump nem tudja beváltani az elégedetlen, leszakadástól félő embereknek tett ígéreteit, ezért még erőteljesebbé válik a bűnbakkeresés. Mint mondta, a "jobboldal drámája", hogy csak mozósítani tudja az elégedetleneket, és nem tudja megoldani a gondjaikat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com